Szerelemillat az őszben

Távol áll tőlem, hogy a virtuális nyilvánosság előtt tárgyaljam ki a gyermekeim szerelemi életét, de tegnap olyan édesek voltak, olyan tiszta, ártatlan dolog ez még a részükről, hogy mindenképpen szerettem volna megörökíteni.

Valami lehet ebben az enyhe, kicsit tavaszias, ugyanakkor az ősz gyönyörű színvilágát felvonultató őszi levegőben, mert a két iskolás gyerkőcöm tegnap izgatottan, az Y kromoszómával rendelkező inkább félszegen és sutyorogva, míg a nagyszájú leányzó harsányan, teli vigyorral az arcán mesélt a "történtekről".

Bence igazi férfiként szűkszavú volt, úgy kellett belőle kihúznom a mondanivalóját, pedig ő maga kezdeményezte a beszélgetést. Aminek a lényege, hogy az a kislány osztálytársa, aki neki - és minden második srácnak az osztályban - első óta "tetszik", a korábbi híresztelésekkel szemben mégiscsak őbelé szerelmes. Láthatóan örömmel töltötte el ez a korántsem biztos hír, ami egy másik kislánytól származik, aki pedig Bencével ezt megosztotta. Hú, de bonyolult. Miután ezt megvitattuk, elsőszülöttünk kissé szégyenlősen visszavonulót fújt és a továbbiakban nem esett szó róla.

Ott volt ellenben a húga, aki egész este örömmámorban úszott és a föld felett lebegett. Én már gyanakszom egy ideje, mert a szünet előtt mellé ültettek egy kisfiút, mely tanítói húzásról rém lelkesen számolt be, minden mondatához hozzáfűzve, hogy "de a Bence olyan édes". (Igen, még egy Bence.)Nos, tegnap reggel nem is titkolt izgatottsággal készült vissza az iskolába a szünet után, ami még inkább megerősített abban, hogy több van itt az olvasás-írás-számolás szereteténél.

Szóval, mint kiderült, Kata szerelmes a kisfiúba és minő szerencse, az is belé. Erre pedig úgy derült fény, hogy a délutáni udvari játék alatt a sok kicsi liba csibe közül egy megkérdezte az ezek szerint nagy népszerűségnek örvendő Bence fiút, hogy ugyan ő kibe is szerelmes az udvartartásból, mire a kisfiú az én leányzómra mutatott. Aki - színes elbeszélése alapján - ezt már tudta, például abból, hogy amikor reggel találkoztak, rögtön megölelte őt, na meg rajz órán, amikor Katusnak leesett egy ceruzája és lehajolt felvenni (közben mutatta, hogy miként történt az egész, bár számunkra maradtak ki nem derített és érthetetlen mozzanatok, mozdulatok :D), közben a Bence megpuszilta a homlokát. Az apja ekkor fordult le a székről, nem tudta, hogy sírjon-e vagy nevessen, különösen miután meghallotta Kata kissé ábrándos, ugyanakkor elégedett kijelentését, miszerint "hamarabb lett fiúm, mint gondoltam volna". (Hogy honnan szedte ezt a kifejezést, ne kérdezze senki, nem jellemző, hogy ezt bármelyikünk használná:D) Az egész este ennek jegyében telt, Kata vihogva emlegette a fiúját, miközben többször, egyre színesebben előadta a csókjelenetet.

Vagyis így állunk, szerlemesek a nagygyerekeim. Ami igazán megdöbbentett viszont, hogy mindkét jelöltet "anyósszemmel" vettem gorcső alá...:)))