Kis -nagycsoportos
Olyan keveset írok Katáról. Már várta az ovit, ott folytatja, ahol júniusban abbahagyta: csicsereg, nevetgél, játszik. Szerencsére Bence hiánya sem okozott problémát, pedig egyszer-kétszer elsírta magát, hogy hiányozni fog neki. Elvileg nagycsoportosnak minősül, mert mehetne jövőre iskolába (de nem fogom vinni, bár az óvónénik egyelőre leintenek, ha ezt kategorikusan kijelentem, egy "majd meglátjuk" felkiáltással), így ez az év az iskola-előkészítésről (is) fog szólni. Már tegnap listázták az óvónénik, milyen lehetőségek lesznek ebben az évben, én pedig a legtöbbel élni is fogok. Így fog járni az ovi keretein és szervezésén belül ovitornára, úszni, néptáncra, lovagolni. ezen felül még esti elfoglaltsága is lesz, folytatja a tornát és az angolt. Legalábbis szeretném. Az evőkéje sokkal jobb, mint ezelőtt fél évvel, általában hajlandó megkóstolni mindent és néha csodálkozik, hogy tulajdonképpen nem is akarom megmérgezni őt semmivel. Ma pl. az oviban kétszer evett a zellerkrémlevesből, ami nem is olyan régen még elképzelhetetlen lett volna.
Megjegyzések