Keserédes nyaralás 2.
A második nap külön bejegyzést érdemel, annyi szépséget nyújtott. Már itthon elhatároztuk, hogy idén nem csupán heverészni fogunk, hanem ötvözzük az aktív, kulturális élményeket is jelentő kikapcsolódással a vízben való fetrengést és így is tettünk. A kiskorúak előtt le a kalappal, az édesapjuk többet nyavalygott a két túrán, mint ők.:)
Már itthon nagy lelkesedéssel beszéltünk az egyik tervezett kirándulásunkról, aminek célpontja a közeli vulkánsziget, Nisszirosz volt. Zsombor - leginkább a Shrek első epizódján edződve - nagy vörös lávatengerre és tűzre számított, ezt ugyan nem kapott, viszont kétszer egy órás hajókázást, a vulkán kráterében való nézelődést (miután némi küzdelem árán a tűző napon lejutottunk) és büdös kéngőzt azt igen.
A hajóutat különösebb probléma nélkül túléltük, legkisebbünk megejtette gyors délutáni sziesztáját az ölemben, a nagyok eszgettek, nézelődtek és álmélkodtak az óriási hullámokon.
Kikötésünket követően a sziget fővárosában, a valamivel több, mint 600 főt számláló Mandrakiban töltöttünk el másfél órácskát, amibe belesűrítettünk egy fagyizást a hangulatos, tavernákat sűrítő, árnyas téren, begyűjtöttünk néhány szuvenírt (a sziget egyik jelképének számító termék a mandulaszirup, ami alkoholos és alkoholmentes variácóban egyaránt készül - egy sűrű hófehér lötyit kell elképzelni, ami szörpként, higítva kell fogyasztani, a görögök által ajánlott higítási arány az 1 a 3-hoz, de nekünk inkább az 1 a 7-hez arányú felvizezését javasolták - , az ízéről még nem tudok beszámolni), az út mentén frissen szedett fügét és gránátalmát csemegéztünk és Zsombor szert tett két nagyon értékes zsákmányra (komolyan, egész álló nap szorongatta őket, haza is kellett hoznunk, azóta is a kis komód ékessége), majd buszokba tömörülve elindultunk a szerpentines hegyi úton a "kitörés" (a'la Zsombor)felé.
300 méter magasan levő krátert a helyiek Stefanos-kráternek hívják, enyhén ovális alakú, legszélesebb átmérője 260 méter, mélysége közel 30 méter. Hófehér sziklahasadékokban, a tűző napon vezet lefelé a jó 10 perces, kevésbé gyerekbarát út, de hősiesen igyekeztek lefelé a kitöréshez. Péter percenként közölte, hogy ő bizony itt és most, már tuti napszúrást fog kapni, ennek elkerülésére hol a saját pólóját, hol az enyémet köti a fejére, de így is küzd. Nem veszett el bennem sem író, sem költő, ezért szavakkal nehezen fogom visszaadni a látványt, amiben részünk volt, de azért megpróbálom, illetve beszélnek majd helyettem a képek: lent a kráter mélyén helyenként még most is füstölögnek a rések, néhol erős kénes szagot árasztva (olykor kifejezetten hányingerünk volt tőle emiatt viszonylag hamar vissza is küzdöttük magunkat a tetejére), illetve egyes lukaknál sárgás - kristályos kicsapódás volt látható.
A krátertől a sziget legmagasabb pontján fekvő faluba vezetett az utunk, ahol mindössze 61-en élnek. Itt leginkább csak a csodálatos kilátásban gyönyörködtünk, macskákat kergettünk és simogattunk, illetve fotókat készítettünk.
Este 7 óra magasságában, kellemesen elfáradva indultunk vissza a hajóval. Visszafelé úton csodáltuk a gyönyörű naplementét és kezdtünk közelebbi ismeretségbe kerülni a meltemi nevű széllel.
Már itthon nagy lelkesedéssel beszéltünk az egyik tervezett kirándulásunkról, aminek célpontja a közeli vulkánsziget, Nisszirosz volt. Zsombor - leginkább a Shrek első epizódján edződve - nagy vörös lávatengerre és tűzre számított, ezt ugyan nem kapott, viszont kétszer egy órás hajókázást, a vulkán kráterében való nézelődést (miután némi küzdelem árán a tűző napon lejutottunk) és büdös kéngőzt azt igen.
Indulás a kikötőbe (Dodó azonnal elkunyerálta Bence napszemüvegét és őszinte meglepetésemre nem csupán azért kellett neki, hogy kötekedjen a bátyjával, hanem egész nap ragaszkodott a viseléséhez, Bencus csak a röpke szunyókálás alatt tudta kihasználni)
A hajóutat különösebb probléma nélkül túléltük, legkisebbünk megejtette gyors délutáni sziesztáját az ölemben, a nagyok eszgettek, nézelődtek és álmélkodtak az óriási hullámokon.
A kincsekkel
300 méter magasan levő krátert a helyiek Stefanos-kráternek hívják, enyhén ovális alakú, legszélesebb átmérője 260 méter, mélysége közel 30 méter. Hófehér sziklahasadékokban, a tűző napon vezet lefelé a jó 10 perces, kevésbé gyerekbarát út, de hősiesen igyekeztek lefelé a kitöréshez. Péter percenként közölte, hogy ő bizony itt és most, már tuti napszúrást fog kapni, ennek elkerülésére hol a saját pólóját, hol az enyémet köti a fejére, de így is küzd. Nem veszett el bennem sem író, sem költő, ezért szavakkal nehezen fogom visszaadni a látványt, amiben részünk volt, de azért megpróbálom, illetve beszélnek majd helyettem a képek: lent a kráter mélyén helyenként még most is füstölögnek a rések, néhol erős kénes szagot árasztva (olykor kifejezetten hányingerünk volt tőle emiatt viszonylag hamar vissza is küzdöttük magunkat a tetejére), illetve egyes lukaknál sárgás - kristályos kicsapódás volt látható.
Megjegyzések