Keserédes nyaralás 3.

A vulkáni kiruccanást követő napon korán reggel indultunk a szigettúrára. Némi bolyongás után az első állomásunk az Aiszklepion volt. Ennek kapcsán azt kell tudni, hogy a sziget Hippokratész szülőhelye, és a célba vett helyen működött az általa létrehozott kórház. Aszklepion úgy lett - lépcsőzetesen - kialakítva, hogy a gyógyulás három szinten menjen végbe. Elsőként a fizikai, másodjára a lelki, végül a szellemi szinten. A szintek lépcsőzetesen emelkedtek, az egyik szintről a másikra csak akkor lehetett lépni, ha megtörtént a gyógyulás az alsóbb szinten. A negyedik teraszon maga a templom és az erdő volt, ahova a gyógyítók és a papok rendszeresen visszavonultak, hogy saját lelkükben is rendet teremtsenek. Nos, a rekkenő hőségben felmásztunk mindhárom szintre (és persze minden, mászásra kevésbé alkalmas helyre), miközben a lurkók a korai ébredés miatt elmaradt reggelit is igyekeztek pótolni, és az elmaradhatatlan macskákkal is haverkodtak.

Ezt követően a busz elszállítmányozott bennünket a sziget legmagasabban fekvő településébe, Ziába. A triumvirátus jól tűrte a megpróbáltatásokat, egyetlen leányzónk különösen fellelkesült a pénzköltés lehetőségétől, Gábor, az idegenvezetőnk tájékoztatása szerint ugyanis a falvacska a turistákra szakosodva egy tömött bazársorral bír. Mielőtt még sekélyesnek tűnnénk, eme sor alapos és mélyreható felfedezése előtt felmásztunk a szépséges kis ortodox templomhoz, megcsodáltuk a kilátást, majd megkezdtük a beszerzést.:)

A gyönyörű látvány, háttérben a sóstóval és a mélykék tengerrel

Zia után - jócskán megéhezve, de a kilátásba helyezett piknik reményében - elindultunk a hajóállomásra, ahonnan egy röpke, bár annál hullámzóbb hajókázás után eljutottunk a sziget legtávolabbi csücskébe, a Kefalosz-öbölbe, egy háborítatlan kis partszakaszra. Menet közben megálltunk egy olyan helyen, ahol a sziget annyira összeszűkül, hogy mind az északi, mind a déli parton húzódó tenger láthatóvá vált. Láthattunk továbbá egy icipici, egyetlen kis kápolnával felszerelt szigetecskét, ami állítólag a helybéliek kedvenc esküvői színtere.

A kies öblöcskébe érve kezdetét vette a fieszta: mennyei finom, frissen fogott és grillezett halat, suvlakit és görög salátát ettünk ropogós kenyérrel,hozzá vörösbort ittunk (nem, a kiskorúak nem kaptak, ennyire engedékenyek még nyaraláskor sem vagyunk). Ezt leöblítettük egy frissítő fürdőzéssel (tényleg hűsítő volt, akkor már erőteljesebben fújt a meltemi,majdnem dideregtünk), majd a nehézkes kijövetel után (ez a partszakasz durván kavicsos volt, cirka félórámba telt, mire bevánszorogtam a vízbe, kb. ugyanennyibe, mire Zsomborral nehezítetten kievickéltem, ekként én oda többet be nem tettem a lábam) a legkisebbek hódoltak újkeletű szenvedélyüknek és a már amúgy is tekintélyes kavicsgyűjteményünket bővítették (miután törülközőkbe burkolva túlélték a hideget , a legnagyobbak pedig - dacolva az erőkkel - a stégről ugrándoztak hol az apukájuk kezébe, hol csak úgy az amúgy kristálytiszta vízbe.

A pikniket követően, már jócskán elfáradva, ezért puskaporosabb légkörben elindult velünk vissza a hajó. A nyűgösebb kisembereknek ekkor már semmi nem volt jó, hogy úgy mondjam, a sz.r sem volt elég keserű, a többféle színben pompázó, áttetsző víz, a szebbnél szebb sziklafalak és a már hatalmas erejét fitogtató és ezért több alkalommal bőséges vízáradatot a képünkbe loccsantó meltemi szél sem vonta el a figyelmüket valós vagy vélt sérelmeikről.Ezért következő és egyben utolsó célállomásunkon már csak egy jégkrémre futotta az erőnkből, így a szélmalmok kimaradtak az életünkből.

Vacsorára azért összeszedték magukat, így az átmeneti üzemzavar után végül vidáman fejeződött be a napunk.