Számvetés 35 évesen
Az elmúlt hetekben ilyen-olyan okokból sokat gondoltam a koromra, arra, hogy mennyi van már mögöttem és remélhetőleg mennyi még előttem, mit tudok "felmutatni" így 35 évesen, mit értem el abból, amit szerettem volna ésatöbbi, csupa-csupa komoly gondolat foglalkoztatott.
Az első, amit rögtön - a dobogó legfelső fokaként - kiemelnék, mint a számomra legeslegfontosabb dolgot, az az, hogy így a 35. születésnapomon elmondhatom, hogy teljes család vesz körül. Biztos azért sem érzem magam annyinak, amennyit a mai napon a naptár kíméletlenül a szemembe vág,mert körülöttem vannak a szüleim, továbbá az apukám révén szerzett "mostohaanyám", és a két testvérem. ÉS bár nem mindennapos a találkozásunk, de Péter szülei és az ő testvérei is velünk vannak. Nem mellesleg elmondhatom, hogy ennyi idősen egy 9, egy 7 és egy közel 3 és fél éves gyerek anyukája, 11 éve pedig a szeretett férfi felesége vagyok. Ebben az értelemben többet nem várok, nem is várhatok az élettől, csak azt kívánom, hogy az összes szerettemet minél tovább egészségben tudhassam magam mellett.
Bár a családi legendárium részeként apukám rendszeresen anekdotázgat róla (egyúttal számon is kéri rajtam), hogy hol van az az öt gyerek, akiről gyerekkoromban mindig meséltem, akiket "ígértem" nekik, erről a témáról egy kedves virtuális ismerősöm blogján már értekeztem, egy posztjához való hozzászólás formájában, hát ez a helyzet, vagyis nálunk bezárt a bazár.
A munka világában 11 év után tettem egy nagy kanyart, bár a választott szakmámban dolgozom tovább, a családomnak a prioritási sorrendben elfoglalt elsődleges helyéből következően lemondtam a nagy karrierről. Igazából ez nem a jó szó rá, hiszen soha nem voltam egy törtető, karrierista és hatalommániás egyén, mindenesetre ítélkezni többé már nem fogok. Ami most van, az jó, mindenkinek csak előnye származik belőle és remélhetőleg az új főnököm még a hasznomat is tudja venni..))
Ami az anyagi javakat illeti, hosszan nem szeretnék írni róla, bár megkerülhetetlen a mai világban, főleg így 3 csemetét nevelgetvén. Azt hiszem, elégedettek lehetünk (legalábbis a szüleim mindig ezt mondogatják nekünk:D) és a héten, mintegy szülinapi ajándékként lezárhattunk egy korszakot, amikor kifizettük a házunkra felvett hitelt.
Az elmúlt hetek-hónapok nehézségei után úgy érzem, most végre újra lélegzem és élni kezdek. Kicsit többet figyelek magamra, egy csomó önszorgalomból végzett vizsgálaton túl vagyok, amik javarészt megnyugtató eredménnyel zárultak, közérzetjavítóként pedig reflexológushoz járok (hogy az mennyire tud fájni...).
És fürdök kis családom szeretetében és figyelmességében, ami a mai napon tőlük kapott, gondosan és közösen készítgetett egyik ajándékukban is megnyilvánult.
Az első, amit rögtön - a dobogó legfelső fokaként - kiemelnék, mint a számomra legeslegfontosabb dolgot, az az, hogy így a 35. születésnapomon elmondhatom, hogy teljes család vesz körül. Biztos azért sem érzem magam annyinak, amennyit a mai napon a naptár kíméletlenül a szemembe vág,mert körülöttem vannak a szüleim, továbbá az apukám révén szerzett "mostohaanyám", és a két testvérem. ÉS bár nem mindennapos a találkozásunk, de Péter szülei és az ő testvérei is velünk vannak. Nem mellesleg elmondhatom, hogy ennyi idősen egy 9, egy 7 és egy közel 3 és fél éves gyerek anyukája, 11 éve pedig a szeretett férfi felesége vagyok. Ebben az értelemben többet nem várok, nem is várhatok az élettől, csak azt kívánom, hogy az összes szerettemet minél tovább egészségben tudhassam magam mellett.
Bár a családi legendárium részeként apukám rendszeresen anekdotázgat róla (egyúttal számon is kéri rajtam), hogy hol van az az öt gyerek, akiről gyerekkoromban mindig meséltem, akiket "ígértem" nekik, erről a témáról egy kedves virtuális ismerősöm blogján már értekeztem, egy posztjához való hozzászólás formájában, hát ez a helyzet, vagyis nálunk bezárt a bazár.
A munka világában 11 év után tettem egy nagy kanyart, bár a választott szakmámban dolgozom tovább, a családomnak a prioritási sorrendben elfoglalt elsődleges helyéből következően lemondtam a nagy karrierről. Igazából ez nem a jó szó rá, hiszen soha nem voltam egy törtető, karrierista és hatalommániás egyén, mindenesetre ítélkezni többé már nem fogok. Ami most van, az jó, mindenkinek csak előnye származik belőle és remélhetőleg az új főnököm még a hasznomat is tudja venni..))
Ami az anyagi javakat illeti, hosszan nem szeretnék írni róla, bár megkerülhetetlen a mai világban, főleg így 3 csemetét nevelgetvén. Azt hiszem, elégedettek lehetünk (legalábbis a szüleim mindig ezt mondogatják nekünk:D) és a héten, mintegy szülinapi ajándékként lezárhattunk egy korszakot, amikor kifizettük a házunkra felvett hitelt.
Az elmúlt hetek-hónapok nehézségei után úgy érzem, most végre újra lélegzem és élni kezdek. Kicsit többet figyelek magamra, egy csomó önszorgalomból végzett vizsgálaton túl vagyok, amik javarészt megnyugtató eredménnyel zárultak, közérzetjavítóként pedig reflexológushoz járok (hogy az mennyire tud fájni...).
És fürdök kis családom szeretetében és figyelmességében, ami a mai napon tőlük kapott, gondosan és közösen készítgetett egyik ajándékukban is megnyilvánult.
Megjegyzések