Hajtogatott sajtos rúd

Remek végeredményt hozott a szőlőmaglisztnek gabonaliszttel történő házasítása, most először próbálkoztam, de biztosan lesz folytatása. Ráadásul első ízben sós termékbe került, így is kiváló ízű és állagú pékáru született, édeshez feltehetőleg még jobban fog passzolni. A sötét szín kizárólag a legkisebb ugrifülest riasztotta el egy pillanatra, de miután szerencsére elég éhes volt, viszonylag hamar rávettem a kóstolásra, ami után rögtön 2 példányt is betolt.

Magvas hajtogatott sajtos rúd

Hozzávalók:
5 dkg kókuszzsír
10 dkg szobahőmérsékletű natúr joghurt
15 dkg langyos víz
1 tk só
2 tojás sárgája
csipet aszkorbinsav
(opcionálisan csipet cukor)
5 dkg szőlőmagliszt
15 dkg DW Zero 6 liszt
20 dkg tk. tönkölyliszt
1 csomag szárított élesztő

Kelt tésztát gyúrunk a fenti hozzávalókból, majd kelesztjük. Meglepő módon gyönyörűen megkelt. Átgyúrás után nagy téglalappá nyújtjuk, megszórjuk reszelt sajttal, majd hajtogatjuk (fentről le, lentről fel, balról jobbra, jobbról balra). Újra kinyújtjuk és 14 db rudat vágunk belőle (kb. 10-12 cm hosszú és 4-5 cm széles).

Letakarva újabb legalább fél órán át pihentetjük, az sem baj, ha tovább, majd miközben a sütőt 180 fokra melegítjük, lekenjük tojás sárgájával és megszórjuk sajttal/magvakkal. 25-30 perc alatt készül el.

Az ételeimhez az alapanyagokat remek áron vásárolhatod meg az alábbi linkre kattintva:

http://www.dietas-etelek-webshop.hu/












Megjegyzések

Népszerű bejegyzések