Meggyes-túrós sütemény liszt nélkül
Ha jól számoltam, a recept szerint elkészített sütemény összességében maximum kb. 20 gramm szénhidrátot tartalmaz. Ez szerintem elég baráti, bár tény, hogy eteti magát, ennek az adagnak a felét simán be lehet vágni, de akár még ez is beleférhet.
Nos, nekem belefért délben, ha nem is egészen a fele, de 2 nagy szelet is, a párolt spárga és a "rántott" hús után. Utóbbit fel kell jegyezni valahová, mivel évente legfeljebb 2 alkalommal vesznek rá bundás hús készítésére. És persze azt sem hagyományos módon csinálom. Most csirkemell volt az alap, a többieknek zabliszt/tojás/zabkorpa-szezámmag-mandula formációkban, míg saját részre lenmagliszt/tojás/mandula-sovány sajt csomagolásban készült. Én a spárgát ettem hozzá, ezekben a napokban a vízhajtó hatására is számítván, nem pusztán szerelemből, míg a család apraja - Bence kivételével, aki a spárgát is eszegette - édesburgonya chipset fogyasztott hozzá.
Az ebédet ez a nagyon finom és könnyű sütemény koronázta meg.
Meggyes-túrós sütemény
Hozzávalók
25 dkg zsírszegény túró
2 tojás
2 ek Xukor Zéro 4x (xilitből kb.5-7 ek.)
2 ek mandulaliszt
1 mk. szódabikarbóna
meggy (kb. 10 dkg)
1-2 ek tejföl
fahéj
1 tojás sárgája
A túrót az édesítővel és a 2 egész tojással kikeverjük. A mandulalisztet vegyítjük a szódabikarbónával és a túrós anyaghoz adjuk.
Egy kisebb, kb. 20-22 cm-es átmérőjű piteformába sütőpapírt rakunk, abba öntjük a masszát és a tetejébe kicsit belenyomkodjuk a kimagozott meggyet (vagy bármilyen más idénygyümölcsöt).
Ezt követően a tejfölt elkeverjük a tojás sárgájával, a fahéjjal (egy csipet édesítő is mehet bele), és az egészet a kulimászra csorgatjuk.
170 fokon sütjük, addig, amíg a teteje szép halványbarna nem lesz.

Megjegyzések