Paleo rizskoch
Az úgy kezdődött, hogy rizskoch-ot készítettem, vendégeknek, hagyományosan. Miközben sült, ingerlő illatok szálltak a konyhából, én meg éhes voltam és amúgy is, 35 kg meggy feldolgozásán voltam túl, a körmeim betörtek, a gyönyörű lakkozásom lepattogzott, a bőröm még hosszas sikálás után is olyan volt, mint aki nem is tudom, hol nyúlkált napokon keresztül és egy életre megutáltam a meggyet. Szóval megérdemeltem valami finomságot, és mivel maradt ki némi meggy, azt is fel kellett használni.
Eszembe jutott a nemrégiben posztolt aktuális kedvencem, a vargabéles. Meg aztán az is, hogy ebből a szénhidrátmentes tésztából létezik ám "rizs" is és minő véletlen, akad is belőle itthon. Így jutottam el a rizsfelfújt diétás, mitöbb, teljes mértékben paleosított kivitelezéséhez. És hát a végeredményben sem csalódtam.
Paleo rizskoch
Hozzávalók egy kisebb formához (kb. 15-17 cm átmérőjű)
1 csomag NoCarb rizs alakú tészta
2 ek Xukor zeró 4X (vagy negyedannyi ugyanannyi a DW-től)
citromhéj, vanília ízlés szerint
3 tojás
2 ek útifű maghéj
2 ek Cocomas kókuszkrém
10-15 dkg meggy
A tésztát az utasítás szerint elkészítjük.
A tojások sárgáját kikeverjük a cukorral, a kókuszkrémmel és az útifűvel, beleforgatjuk a "tésztát".
A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, óvatosan a masszához adjuk. Hozzáadjuk a meggyet (más gyümölcsöt).
Sütőpapírral bélelt formában sült, barnulásig/tűpróbáig. Szerintem nagyon hajaz az eredetire. :)

Megjegyzések