Variációk rebarbarára
Rákattantam a rebarbarára. És akkor még finoman szóltam. Kilószámra veszem, részben azonnal felhasználom, de nagyobb részben tisztítva, darabolva, adagolva a mélyhűtőben várja későbbi sorsát. Már most tudom, milyen jó lesz ősszel, télen elővenni és összedobni belőle egy savanykás pitét, egy pohárkrémet, levest, chutney-t ésatöbbit.
Nincs nagy rutinom eme zöldséggel kapcsolatosan, de az elmúlt hetekben közeli és igen szoros kapcsolatba kerültünk. Kijelenthetem, hogy imádom. Levesként, köretként, desszertként és lekvárként egyaránt. Használtam önmagában, de többször eperrel, almával kombinálva. Egész egyszerűen mindenhogy remek. :)
Családom, különös tekintettel életem párjára, némileg furcsán néz az új szenvedélyemre, és a legutóbbi többkilós zsákmánynál már közölte, hogy lassan akár be is fejezhetném, mert napi szinten azzal telnek az estéink, hogy rebarbarát hámozunk, na meg mert a mélyhűtőt is sikerült elég rendesen megpakolnom vele...
És akkor, a teljesség igénye nélkül, de nem is kimerítve a repertoárt, jöjjön néhány recept.
Eper-rebarbara crumble kétszer
Ez a recept volt a kiindulási alap. 24 órán belül kétszer alkottam meg ezt a finomságot, az első, hagyományosabb kivitelezésű 10 perc alatt a múlt homályába veszett, de lehet, hogy sokat írok. Nem bírtam neki ellenállni és gabonaliszt ide, tejtermék oda, én is megkóstoltam, utána viszont azon nyomban felszólítottam a családtagjaimat, hogy pusztítsák el rögvest, mert az ellenállás komoly erőfeszítést kívánt tőlem. :))
Pontosan ezért rögtön elkezdett kattogni az agyam, hogyan tudnám olyanná alakítani, amit nyugodt lelkiismerettel, picit nagyobb adagban tudnék enni én is.Nem okozott nagy megerőltetést ez az agymunka, pillanatok alatt megszületett a paleosított változat, először a fejemben, majd a sütőben is. Ez sokkal inkább pudingos, kissé lisztes állagú lett, de azért elfogyott. :)
1. változat:
Hozzávalók:
2 tojás
1 dl tej
25 dkg zsírszegény tejföl
7 dkg eritrit
5 dkg zabliszt + 1 ek.
10 dkg rebarbara
10 dkg eper
A receptben leírtak szerint elkészítjük a masszát (a gyümölcsök kivételével mindent kézi habverővel kikeverünk), a gyümölcsöket tisztítjuk, daraboljuk.
A sütőt 180 fokra előmelegítjük, a piteformát (kb. 24 cm átmérőjű) kivajazzuk. A formában egyenletesen eloszlatjuk a gyümölcsöt, majd megszórjuk 1 ek liszttel, amibe jól beleforgatjuk. Erre ráöntjük a masszát és mehet a sütőbe, kb. 40-45 percre. Én 5 percig légkeveréses fokozaton sütöttem, majd visszakapcsoltam alsó-felső sütésre. (Egy tanács: a biztonság kedvéért én a formát egy kisebb tepsibe helyeztem, biztos, ami biztos alapon és jól tettem, mert bár csak néhány csepp folyt ki, de az sem a sütőre égett. )
2. változat:
Hozzávalók:
3 tojás
2 dl Cocomas kókuszkrém
1,5 dl víz
7 dkg eritrit
5 dkg kókuszliszt + 1 ek.
2 ek epervelő
15 dkg rebarbara
10 dkg eper
Leves:
Pontos arányokat nem fogok tudni megadni. Azon egyszerű oknál fogva, hogy bár rengeteg leves készült belőle, két egyforma nem született. Volt ugyanis, hogy eperrel kombináltam, ezen belül változó arányban fordult elő a kétféle gyümölcs, volt, hogy felesben, de a legtöbbször a rebarbara volt benne túlsúlyban. Akkor időnként almát is adtam hozzá. Ízlés szerint édesítettem eritrittel, került bele megint csak ízlés szerinti fahéj, szegfűszeg, olykor gyömbér, menta, csipetnyi só, a rebarbara savassága ellenére citromlé. Néha adtam hozzá tejszínt/kókusztejet, de általában csak natúr változat készült. Éppen annyi vízzel öntöttem fel, hogy ellepje a zöldséget/gyümölcsöt és csak addig főztem, amíg el nem kezdett forrni, utána rögtön turmixoltam. Ilyen egyszerű. :)
Rebarbarapuding paleo módra
Ez egy 100 %-ban és tökéletesen paleo édesség, amely a vártnál sokkal nagyobb siket aratott a családban. Savanykás puding, nem is reméltem, hogy ennyire szeretni fogják. A megadott mennyiségből 3 kehelynyi puding készült. Ebből az eperpudingból indultam ki.
Hozzávalók:
15 dkg tisztított és darabolt rebarbara
ízlés szerinti cukorpótló (nekem 4 csapott ek. eritrit kellett bele)
víz (összességében kb. 1,5-2 dl került bele)
2 ek Cocomas kókuszkrém
1 kis cs. zselatin
A rebarbarát kb. 1-1,5 dl víz hozzáadásával botmixerrel turmixoljuk (nemkicsit melós a nyers rebarbara zöldség turmixolása, de megéri), amennyire homogénre csak lehetséges. Kiszedünk belőle 2 evőkanálnyit, ahhoz adunk 2 ek. kókuszkrémet és kb. fél dl hideg vizet, ebben elkeverjük a zselatint és az utasításnak megfelelően elkészítjük (melegítjük).
Miután langyosra hűlt, hozzákeverjük a rebarbarapépet, kelyhekbe adagoljuk és hűtőben lehűtjük.
Tálaláskor én pici eritrittel kemény habbá vert Cocomas krémből készült "tejszínhabot" tettem rá.
Diós rebarbara pite
Ez is egy teljes mértékben paleos sütike. Improvizált édesség, mint oly sokszor, de ez most szinte tökéletesre sikerült, elsőre is. :)
Hozzávalók:
5 tojás
1 ek kókuszzsír
1 ek dióolaj
3,5 dkg Xukor Zéro
csipet só
5 dkg dió
1 ek útifű maghéj (elhagyható)
2 ek mandulaliszt
30 dk rebarbara darabolba kb. ujjnyi vastagra
A kétféle zsiradékot habosra keverjük a cukorral és a sóval, majd egyenként hozzáadjuk a tojások sárgáját. A diót durvára daráljuk, belekeverjük a masszába, majd hozzáadagoljuk a lisztet és az útifű maghéjat.
A tojásfehérjéket felverjük, de most kivételesen nem teljesen kemény habbá, hanem csak olyan 2/3-ig vertem. Ezt óvatosan beleforgattam a tésztába.
Sütőpapíral bélelt kisebb, de mély kerek formába öntöttem, a tetejére pakoltam és enyhén belenyomkodtam a rebarbarát, amire előzőleg szórtam 1 ek eritritet, amivel állt bő fél órát.
180 fokos sütőben sült, sajnos pontos időt nem tudok írni, mert közben futni mentem, de a tűpróba megbízható jelzést ad. :)

Az elkészítése, sütése megegyezik az előbbivel.

Megjegyzések