Megfeszített tempóban
Felfoghatatlan gyorsan repülnek a napok, a hetek és én el vagyok veszve. Alapvető háztartási tennivalókra sincs időm, nemhogy a blogba írjak...Most is csak azért tudtam szakítani rá egy kis időt, mert mindhárom lurkó betegen fekszik, akarom mondani ugrál a fejemen, növelve ezzel az egyébként is gyarapodó ősz hajszálaim számát.
Tulajdonképpen egy szavam sem lehet, Zsombi 1 nap híján kerek 4 hetet járt egyhuzamban a bölcsibe, de az elmúlt péntekre nagyon belázasodott, több, mint 24 óráig nem sikerült 39,5 fok alá vinni neki. A diagnózis tüszős mandulagyulladás. Meglepetésnek nem volt helye, Péter szintén gyengélkedett akkortájt, neki is a mandulája gyulladt be. Sőt, hogy nehogy lemaradjon a család többi férfi tagjától, hétfő estére Bence is legatyásodott, igaz, csak 38,5 fokos láza volt, de a mandulája neki is gyulladt.
A lány-részleg egyelőre tartja magát, bár némi rés mutatkozott a pajzson, mert szintén hétfő estére Kata is rosszul érezte magát, volt egy kis láza és bár igen tünetszegény, Annanéni úgy vélte, ha már lúd, legyen kövér és őt is itthon tartotta a héten. Ez már nekem is sok(k) volt és mivel nem szeretném, ha anyukám kezelésre szorulna az őt ért megrázkódtatások miatt, úgy döntöttem, keddtől én vállalom a betegápoló szerepét.
Mostanra jobban van a siserehad, ezzel egyenes arányban én egyre hangosabb és fáradtabb vagyok. Hoztam haza munkát, de kár volt a cipekedésért, sokat nem lendítettem a bírósági pozitív statisztikán, már ami az ügyek befejezését illeti. Na, de majd hétfőtől újra beállok a sorba és behozom a lemaradást.
Legalább ott be kéne hozni, ha már itthon úgy sincs rá esélyem. A ház szalad, a porcicák is, csak az a fránya vasalatlan nem szalad el, pedig azt nem is bánnám. Egyre erőteljesebben úgy érzem, valamiféle segítséget kell igénybe venni, mert bár anyukám be-besegít, előbb-utóbb beüt a krach. Ha már több kettőnél, tűzoltok, de ez hosszútávon nem megoldás. Vagy csak lezserebben kellene a dologhoz hozzáállnom?
Egyébként számomra is meglepő volt, de elég könnyen beállt az egész család az új életformára. A reggelek már gyorsan mennek, Bence olyan hamar elkészül, hogy velem együtt lép ki a házból 7.10-kor. Zsombor a 4. héten már nem sírt reggelente sem, a bölcsiben továbbra is jól érzi magát és eljutottunk odáig, hogy lassan olcsóbb lesz őt öltöztetni, mint etetni: hihetetlen mennyiséget fal be, ott is, de újabban itthon is. Megkockáztatom, többet eszik, mint a két tesója együttvéve. Kata és az ovi viszonya továbbra is remek, szeret járni és felfedezte, hogy a kicsikkel is lehet játszani. Bence kiválóan teljesít az iskolában, egyelőre csak ötösei vannak, illetve hazudok, van egy négyese rajzból. Itthon egyre többet olvas kikapcsolódásként, esténként az ágyban úgy alszik el, hogy előtte engedéllyel olvashat még. Persze, azt nem tagadhatom, hogy mindannyian kissé viseltesebbek a szokottnál, érzékenyebbek és sírósabbak, de hát ezt tudtuk, hogy így lesz és én igyekszem mindent elkövetni annak érdekében, hogy a körülményekhez képest nyugodt gyerekkort biztosítsak a számukra. Hú, ez nagyon közhelyesen hangzik...Szóval ez a helyzet velünk.
Tulajdonképpen egy szavam sem lehet, Zsombi 1 nap híján kerek 4 hetet járt egyhuzamban a bölcsibe, de az elmúlt péntekre nagyon belázasodott, több, mint 24 óráig nem sikerült 39,5 fok alá vinni neki. A diagnózis tüszős mandulagyulladás. Meglepetésnek nem volt helye, Péter szintén gyengélkedett akkortájt, neki is a mandulája gyulladt be. Sőt, hogy nehogy lemaradjon a család többi férfi tagjától, hétfő estére Bence is legatyásodott, igaz, csak 38,5 fokos láza volt, de a mandulája neki is gyulladt.
A lány-részleg egyelőre tartja magát, bár némi rés mutatkozott a pajzson, mert szintén hétfő estére Kata is rosszul érezte magát, volt egy kis láza és bár igen tünetszegény, Annanéni úgy vélte, ha már lúd, legyen kövér és őt is itthon tartotta a héten. Ez már nekem is sok(k) volt és mivel nem szeretném, ha anyukám kezelésre szorulna az őt ért megrázkódtatások miatt, úgy döntöttem, keddtől én vállalom a betegápoló szerepét.
Mostanra jobban van a siserehad, ezzel egyenes arányban én egyre hangosabb és fáradtabb vagyok. Hoztam haza munkát, de kár volt a cipekedésért, sokat nem lendítettem a bírósági pozitív statisztikán, már ami az ügyek befejezését illeti. Na, de majd hétfőtől újra beállok a sorba és behozom a lemaradást.
Legalább ott be kéne hozni, ha már itthon úgy sincs rá esélyem. A ház szalad, a porcicák is, csak az a fránya vasalatlan nem szalad el, pedig azt nem is bánnám. Egyre erőteljesebben úgy érzem, valamiféle segítséget kell igénybe venni, mert bár anyukám be-besegít, előbb-utóbb beüt a krach. Ha már több kettőnél, tűzoltok, de ez hosszútávon nem megoldás. Vagy csak lezserebben kellene a dologhoz hozzáállnom?
Egyébként számomra is meglepő volt, de elég könnyen beállt az egész család az új életformára. A reggelek már gyorsan mennek, Bence olyan hamar elkészül, hogy velem együtt lép ki a házból 7.10-kor. Zsombor a 4. héten már nem sírt reggelente sem, a bölcsiben továbbra is jól érzi magát és eljutottunk odáig, hogy lassan olcsóbb lesz őt öltöztetni, mint etetni: hihetetlen mennyiséget fal be, ott is, de újabban itthon is. Megkockáztatom, többet eszik, mint a két tesója együttvéve. Kata és az ovi viszonya továbbra is remek, szeret járni és felfedezte, hogy a kicsikkel is lehet játszani. Bence kiválóan teljesít az iskolában, egyelőre csak ötösei vannak, illetve hazudok, van egy négyese rajzból. Itthon egyre többet olvas kikapcsolódásként, esténként az ágyban úgy alszik el, hogy előtte engedéllyel olvashat még. Persze, azt nem tagadhatom, hogy mindannyian kissé viseltesebbek a szokottnál, érzékenyebbek és sírósabbak, de hát ezt tudtuk, hogy így lesz és én igyekszem mindent elkövetni annak érdekében, hogy a körülményekhez képest nyugodt gyerekkort biztosítsak a számukra. Hú, ez nagyon közhelyesen hangzik...Szóval ez a helyzet velünk.
Megjegyzések