Ihlet híján
Az elmúlt napokban valahogy nem áll rá a kezem az írásra. Az időm is szűkös, mindig rohanunk valamerre, ha pedig nem, akkor otthon van tennivaló. Pedig volna mit megosztani, sok gondolat kikívánkozik belőlem, csak nehéz rászánni magam az írásra.
Ott van mindjárt a félévi bizonyítvány. Mindkét iskolásom eredményével maximálisan elégedett vagyok, bár Bence nem lett kitűnő, a magatartása és a két kézügyességet igénylő készségtárgyból négyest kapott, de ez nem számít, soha nem lesz festőművész. Katáról a tanítói szuperlatívuszokban beszélnek, amitől dagad a mellem, mindenből a legjobb minősítést kapta, sőt volt, ahol már a megadott szempontoknál is jobbat kellett volna adniuk, de ilyet nem tartalmazott a szöveges értékelés. Versenyekre küldik, külön feladatokkal terhelik, amit ő szívesen csinál. Számomra a legmegdöbbentőbb a két gyerek közötti hatalmas kontraszt, konkrétan az iskolához, tanuláshoz való viszonyukat és hozzáállásukat illetően. Míg Katussal élmény otthon "dolgozni", Bencével gyakran meccselünk ez ügyben.
Aztán írhatnék apukámról, bár erről nem fogok részletekbe bocsátkozni. Nincs jól, most már nem csupán fizikálisan, de lelkileg sem. :( Amit meg is értek, csak rossz ezzel a tehetetlenség-érzéssel élni.
Sok fejtörést okoz mostanság az elsőszülöttem, aki egyre inkább közeledik a kamaszkorhoz, és néha nem tudja, kivel hányadán áll. Nincs minden veszve, én bizakodóan tekintek a jövőbe, bár tudom, hogy az igazi kamaszkor még odébb van és addig még sok víz lefolyik a Dunán,azért jólesik, hogy esténként a bizalmába fogad, megvannak a meghitt beszélgetések, amikben rövid ideje annyi változás állott be, hogy ezek négyszemköztire korlátozódnak, az ő kifejezett kérésére és az apja bánatára.
Vagy Katus kapcsán mesélhetnék arról, hogy továbbra is dúl a nagy szerelem, meg hogy az edzője benevezte országos versenyekre, most erre edz keményen, a tervek szerint az első március végén lesz Pesten. Vele sem unatkozunk.
De beszámolhatok a kudarcomról is, Zsombit érintően, mert megrekedtünk ott, hogy napközben nem kell neki a cumi, de alváshoz továbbra is igényli. És nem léptünk előrébb semennyit sem, mint ahogy továbbra sem lelkes óvodalátogató. :)
Szóval mindig történik valami, csak valahogy az írás nem megy.
Ott van mindjárt a félévi bizonyítvány. Mindkét iskolásom eredményével maximálisan elégedett vagyok, bár Bence nem lett kitűnő, a magatartása és a két kézügyességet igénylő készségtárgyból négyest kapott, de ez nem számít, soha nem lesz festőművész. Katáról a tanítói szuperlatívuszokban beszélnek, amitől dagad a mellem, mindenből a legjobb minősítést kapta, sőt volt, ahol már a megadott szempontoknál is jobbat kellett volna adniuk, de ilyet nem tartalmazott a szöveges értékelés. Versenyekre küldik, külön feladatokkal terhelik, amit ő szívesen csinál. Számomra a legmegdöbbentőbb a két gyerek közötti hatalmas kontraszt, konkrétan az iskolához, tanuláshoz való viszonyukat és hozzáállásukat illetően. Míg Katussal élmény otthon "dolgozni", Bencével gyakran meccselünk ez ügyben.
Aztán írhatnék apukámról, bár erről nem fogok részletekbe bocsátkozni. Nincs jól, most már nem csupán fizikálisan, de lelkileg sem. :( Amit meg is értek, csak rossz ezzel a tehetetlenség-érzéssel élni.
Sok fejtörést okoz mostanság az elsőszülöttem, aki egyre inkább közeledik a kamaszkorhoz, és néha nem tudja, kivel hányadán áll. Nincs minden veszve, én bizakodóan tekintek a jövőbe, bár tudom, hogy az igazi kamaszkor még odébb van és addig még sok víz lefolyik a Dunán,azért jólesik, hogy esténként a bizalmába fogad, megvannak a meghitt beszélgetések, amikben rövid ideje annyi változás állott be, hogy ezek négyszemköztire korlátozódnak, az ő kifejezett kérésére és az apja bánatára.
Vagy Katus kapcsán mesélhetnék arról, hogy továbbra is dúl a nagy szerelem, meg hogy az edzője benevezte országos versenyekre, most erre edz keményen, a tervek szerint az első március végén lesz Pesten. Vele sem unatkozunk.
De beszámolhatok a kudarcomról is, Zsombit érintően, mert megrekedtünk ott, hogy napközben nem kell neki a cumi, de alváshoz továbbra is igényli. És nem léptünk előrébb semennyit sem, mint ahogy továbbra sem lelkes óvodalátogató. :)
Szóval mindig történik valami, csak valahogy az írás nem megy.
Megjegyzések