Újra itthon

Kora délután telefonáltak a letétbe adott gyermekeim, hogy haza szeretnének jönni. Így a tervezettnél egy nappal korábban, este elmentünk értük a keresztszülőkhöz. Őszintén szólva, nem bántam, mert tegnap este már nagyon hiányoztak. A szokásos módon (miért van ez vajon? már másoktól is hallottam)két roppant nyűgös, hisztis gyermeket kaptunk vissza, de tudom, hogy holnapra elmúlik. Már veszekedni is kellett velük, de boldog vagyok, hogy itthon vannak, hogy hallhatom a vitázásukat, hogy sokszor nem fogadnak szót, hogy mindenért könyörögni kell, mert a MIEINK és nagyon szeretjük őket, nyávogósan, durcásan és mindenhogyan.

Közben mi Petivel életünk egyik legnehezebb döntése előtt állunk. Még nem tudjuk, miként fogunk határozni, remélem, a legjobb megoldást választjuk.