Gőzkieresztős poszt
Igen, nagyon pipa vagyok. És nem értem az embertársaim egy részét. Persze, tudom, nem kizárólag őket kell okolnom a magunk bajaiért, de most kiakadtam, mint az a bizonyos kakukkos óra.
Mert soha nem fogom megérteni azon szülőket, akik mindenféle szívfájdalom nélkül, egy vállrándítással beküldik a közösségbe a tüdőbeteg módjára köhögő, taknyát-nyálát folyató, lázas, kötőhártya-gyulladásos, antibiotikumot szedő (a felsorolás tetszés szerint folytatható, ki-ki saját tapasztalatai alapján)gyermeküket. Mindamellett, hogy ez az érintett lurkóra nézve is sok veszélyt rejt, mindenki nézze el nekem, hogy kizárólag önös érdekeimet szem előtt tartva a saját gyerekem miatt őrjöngök, aki 3 nap bölcsi után ismét táppénzre ítéltetett.
Mert az egy dolog, hogy szerencsétlen harmadszülöttem esetében az immunrendszer, mint olyan, gyakorlatilag nem létezik. De az már több a sok(k)nál, hogy az egymást érő, vég nélküli betegeskedéshez még ilyen módon hozzá is járulnak egyesek.
Mert felfoghatatlan a számomra, hogy tegnap délután a bölcsis gondozó, amikor közölte, hogy elkezdett nagyon köhögni Dodó, viccesen hozzáfűzte, hogy nyugodjon meg, anyuka, több gyerek nála sokkal jobban és és már jó ideje köhög, kvázi tegyek rá én is magasról, ez a helyzet jó így, ahogy van, de legalábbis szokványos és elfogadott és mindenki tök megértő, de én akkor sem vagyok hajlandó tolerálni ezt. Mert az én gyerekem mindig mindent összeszed és egyátalán nem érdekel, hogy ki milyen okból viszi betegen a gyerekét. Mert számomra erre nincs magyarázat.
Vagy az oviban a gyeses anyuka, akire néhány nap elteltével már az óvónők szóltak, hogy legyen szíves otthon tartani a fuldokló és mint utóbb kiderült, antibiotikumot szedő gyermekét, mert azért ez mégsem járja.
És mi állandóan szívunk, mert én (sok-sok sorstársammal együtt)azonnal kiemelem az épp aktuálisan beteg gyerekemet a közösségből, igyekszem tisztességesen kikúrálni, valahogy megoldom a gyerekfelügyeletet (ami külön logisztika volt pl. a héten is, lévén, hogy Bence egész héten itthon van torok és egyéb gyulladások apropóján, mától pedig kemény 3 nap után a legkisebb is beállt a sorba és újabb 1 hétre kiesett az intézményes szocializáció színhelyéről és a mama is beteg lett, miközben anya és apa is egész héten tárgyal, de megoldottuk, felváltva, rohanva,), miközben ugyanúgy kötelezettségeink vannak a munkánk irányában, mint azoknak, aki erre hivatkozva viszik betegen a kicsit bölcsibe, oviba.
Egyszerűen nem értem, ehhez én kevés vagyok...
Mert soha nem fogom megérteni azon szülőket, akik mindenféle szívfájdalom nélkül, egy vállrándítással beküldik a közösségbe a tüdőbeteg módjára köhögő, taknyát-nyálát folyató, lázas, kötőhártya-gyulladásos, antibiotikumot szedő (a felsorolás tetszés szerint folytatható, ki-ki saját tapasztalatai alapján)gyermeküket. Mindamellett, hogy ez az érintett lurkóra nézve is sok veszélyt rejt, mindenki nézze el nekem, hogy kizárólag önös érdekeimet szem előtt tartva a saját gyerekem miatt őrjöngök, aki 3 nap bölcsi után ismét táppénzre ítéltetett.
Mert az egy dolog, hogy szerencsétlen harmadszülöttem esetében az immunrendszer, mint olyan, gyakorlatilag nem létezik. De az már több a sok(k)nál, hogy az egymást érő, vég nélküli betegeskedéshez még ilyen módon hozzá is járulnak egyesek.
Mert felfoghatatlan a számomra, hogy tegnap délután a bölcsis gondozó, amikor közölte, hogy elkezdett nagyon köhögni Dodó, viccesen hozzáfűzte, hogy nyugodjon meg, anyuka, több gyerek nála sokkal jobban és és már jó ideje köhög, kvázi tegyek rá én is magasról, ez a helyzet jó így, ahogy van, de legalábbis szokványos és elfogadott és mindenki tök megértő, de én akkor sem vagyok hajlandó tolerálni ezt. Mert az én gyerekem mindig mindent összeszed és egyátalán nem érdekel, hogy ki milyen okból viszi betegen a gyerekét. Mert számomra erre nincs magyarázat.
Vagy az oviban a gyeses anyuka, akire néhány nap elteltével már az óvónők szóltak, hogy legyen szíves otthon tartani a fuldokló és mint utóbb kiderült, antibiotikumot szedő gyermekét, mert azért ez mégsem járja.
És mi állandóan szívunk, mert én (sok-sok sorstársammal együtt)azonnal kiemelem az épp aktuálisan beteg gyerekemet a közösségből, igyekszem tisztességesen kikúrálni, valahogy megoldom a gyerekfelügyeletet (ami külön logisztika volt pl. a héten is, lévén, hogy Bence egész héten itthon van torok és egyéb gyulladások apropóján, mától pedig kemény 3 nap után a legkisebb is beállt a sorba és újabb 1 hétre kiesett az intézményes szocializáció színhelyéről és a mama is beteg lett, miközben anya és apa is egész héten tárgyal, de megoldottuk, felváltva, rohanva,), miközben ugyanúgy kötelezettségeink vannak a munkánk irányában, mint azoknak, aki erre hivatkozva viszik betegen a kicsit bölcsibe, oviba.
Egyszerűen nem értem, ehhez én kevés vagyok...
Megjegyzések
Ergo a szülőknek kell egymást figyelmeztetni valahogy, és egyszer csak észbe kap az illető, vagy sem.
Szégyen, hogy mennyit költünk a betegségeinkre mi is, így is, hogy a kicsi még itthon van. Nem tudom, hogy mi lesz ősszel, amikor bölcsibe kellene majd mennie. Fogalmam sincs, hogy oldom meg, mert ha megy is, folyton beteg lesz, de ha nem megy, akkor is, mert a nagyok úgyis hazahozzák a bacikat, vírusokat. A sokadik gyerekeknek valóban nagy teher ez a folyamatos betegség... :(
Biztos nektek sem lesz egyszerű, ha ősszel kezditek a bölcsit. Mi most pocsék periódusban vagyunk, nem látom belőle a kiutat.:(