Szakik és elcsúszó költözés
Hogy a kettő hogyan függ ösze? Hát ez nagyon egyszerű. Miattunk nem tudtunk ezen a hétvégén, az eredetileg tervezett időpontban visszaköltözni, hanem további 2 hétig esszük még egymás idegeit. Pedig már annyira vágynánk haza...Bár végülis, még mindig jobb, hogy csak az átmeneti szálláshelyünkön töltött idő nőtt meg 40 %-kal, mintha a felújítás tervezett költségvetése emelkedett volna ugyanilyen mértékben. (Az is nőtt. Csak nem ennyivel.)
No jó, részben "megbocsátok" nekik, az utolsó fázis kulcsembere, a festőnk ma utazott el nyaralni, ezt tudtuk, csak ugye azzal kalkuláltunk, hogy ekkorra már végezni fog.Hát nem végzett. Aminek nagyrészt az az oka, hogy menet közben némileg kiakasztott minket a hozzáállásával, miszerint csak akkor volt hajlnadó festeni, ha egymaga lehetett az egész házban. Márpedig ez az elmúlt néhány napot leszámítva nem így volt, hiszen addig mások is dolgoztak, viszont akadtak volna olyan napok, amikor az emeleten szeparálódhatott volna vagy maximum egy halk szavú, szorgos burkolóval kellett volna osztoznia a földszinten.
Érdekes volt amúgy megtapasztalni az elmúlt 5 hétben, hogy az egyes szakterületek művelői milyen előszeretettel mutogatnak a másikra.:)) A kőműves a gázszerelőre, az a vilannyosra, ő vissza a burkolóra, néha bejöttek a képbe az asztalosok is, és a már említett festő, akinek az volt a fixa ideája, hogy a ház lehetőség szerinti 100 méteres közelében ne tartózkodjon senki, amikor ő fest, viszont olyankor nagy bátran kritizálta a többi szakit.:)
Élesben korántsem volt annyira mulatságos az eltelt időszak, bár néhány hónap múlva minden bizonnyal mosolyogva fogok visszagondolni eme másfél hónapra. De az is biztos, hogy még határozottabbá vált az a véleményem, hogy nem tudnánk végigcsinálni egy komplett építkezést. Még jó, hogy ilyen nem is szerepel a terveink között, pláne most, hogy kiglancoljuk a kérót.

Megjegyzések
Kitartás!
(Félig off: mit lehet csinálni egy letört maradandó gyerekfoggal?)
Amúgy pedig a fenébe is, mi mindig ugyanott járunk, és mégsem futunk össze soha! :)

Lepkevár: igen, emlékszem rá, de ti már élvezitek a végeredményt, bár lassan már mi is.
Ez tényleg vicces, de hátha egyszer leszólítjuk egymást.:)
Maradó törött fog: lásd a következő bejegyzésem. továbbra sem örülök a problémának.:(