A rúd
Az a bizonyos, ami rájár az emberre.
Az elmúlt hétből 3 napot otthon töltöttem Zsomborral (az obligát mandulagyulladás okán - lassan tényleg el kell gondolkodnunk, mi legyen a sorsa), erre alig 3, bölcsiben töltött nap után csütörtök este beköszönt családunkba a rettegett kór: szerencsétlen apróságom este fél 8-kor elkezdte és hajnali fél 4-ig, menetrendszerűen 15 percenként felriadva a szunyókálásból, tesztelte a szülei gyorsaságát és helyzetfelismerését: végig hányta ezt az időt. (Szerintem a legiszonyatosabb klasszikus közösségi kórság ez a hányós-hasmenős vírus, legalábbis én teljesen kikészülök tőle, ráadásul tipikusan az egész családon végig szokott menni.)Visszatérve Zsombor éjszakai programjához, sajnos kiütéses győzelmet aratott, letaglózta a kicsit, aki azóta ma először evett, vagyis inkább csipegetett néhány falatot. Én azon az éjszakán megszámlálhatatlan sokszor öltöztettem át, cseréltem ágyneműt (mert az esetek zömében nem voltam elég gyors), fertőtlenítettem, mostam fel, súroltam ágyat/szőnyeget. Doktornénink felhomályosított, hogy a bölcsinkben és az ovinkban is tombol ez a nyavalya. Nem vigasztalt meg, sőt retteghetek, mi mikor dőlünk ki. Zsombinak jártányi ereje sincs, bár ma már evett, szinte egész nap kézben van vagy fekszik. Ma már nem hányt, csak reggel öklendezett, aztán délelőtt 10-kor a nagy csend gyanússá vált főzés közben és elájulva találtam a kanapén, de ebből a váratlan és szokatlan időpontú alvásból jól ébredt, kért enni, bár ez a javulás sajnos csak átmenetinek tűnik. Enyhe panaszaim ma már nekem is voltak, gyorsan legurítottam néhány pirulát (rettegek a gyomorfájástól és a hányástól), és csak reménykedni tudok, hogy a nagyok kimaradnak a jóból.
Mindeközben Kata életében is nagy nap volt a tegnapi: elballagott az oviból. Szegénykém miatt van egy kis lelkifurdalásom, túl sokáig nem időztünk az ünnepséget követő mulatságon, Zsombor nem volt formában, viszont mindketten szerettünk volna ott lenni egyszem lánykánk búcsúzásán, így értelemszerűen a 3 éves nagylegény is jött. ÉS még a beígért fagyizás is elmaradt, részben Zsombi miatt (bár ezt még ki tudtuk volna kerülni), másrészt Bence titokzatos, aggasztó és egyelőre magyarázat nélküli tünetei miatt. Miatta nagyon aggódom, már volt néhány vizsgálat, jelenleg gyógyszert kapott, de ha nincs változás, jönnek a továbbiak és nagyon bízom abban, hogy csak valami banális dolog van a háttérben. Egyelőre gyógyszer, mindenféle fizikai megerőltetés negligálva (ez nagy érvágás a fociimádónak)és várakozunk.
Az elmúlt hétből 3 napot otthon töltöttem Zsomborral (az obligát mandulagyulladás okán - lassan tényleg el kell gondolkodnunk, mi legyen a sorsa), erre alig 3, bölcsiben töltött nap után csütörtök este beköszönt családunkba a rettegett kór: szerencsétlen apróságom este fél 8-kor elkezdte és hajnali fél 4-ig, menetrendszerűen 15 percenként felriadva a szunyókálásból, tesztelte a szülei gyorsaságát és helyzetfelismerését: végig hányta ezt az időt. (Szerintem a legiszonyatosabb klasszikus közösségi kórság ez a hányós-hasmenős vírus, legalábbis én teljesen kikészülök tőle, ráadásul tipikusan az egész családon végig szokott menni.)Visszatérve Zsombor éjszakai programjához, sajnos kiütéses győzelmet aratott, letaglózta a kicsit, aki azóta ma először evett, vagyis inkább csipegetett néhány falatot. Én azon az éjszakán megszámlálhatatlan sokszor öltöztettem át, cseréltem ágyneműt (mert az esetek zömében nem voltam elég gyors), fertőtlenítettem, mostam fel, súroltam ágyat/szőnyeget. Doktornénink felhomályosított, hogy a bölcsinkben és az ovinkban is tombol ez a nyavalya. Nem vigasztalt meg, sőt retteghetek, mi mikor dőlünk ki. Zsombinak jártányi ereje sincs, bár ma már evett, szinte egész nap kézben van vagy fekszik. Ma már nem hányt, csak reggel öklendezett, aztán délelőtt 10-kor a nagy csend gyanússá vált főzés közben és elájulva találtam a kanapén, de ebből a váratlan és szokatlan időpontú alvásból jól ébredt, kért enni, bár ez a javulás sajnos csak átmenetinek tűnik. Enyhe panaszaim ma már nekem is voltak, gyorsan legurítottam néhány pirulát (rettegek a gyomorfájástól és a hányástól), és csak reménykedni tudok, hogy a nagyok kimaradnak a jóból.
A ballagó:
Megjegyzések