Szigeti veszedelmek

Kezdődött rögtön azzal, hogy a volt vőlegényem kitalálta, autó helyett menjünk inkább vonattal, mert 1. kényelmesebb (neki, mert nem kell hosszú órákon át vezetnie és a gyerkőcöknek is, hiszen, ha akarnak, szaladgálhatnak - azzal pedig nem voltunk hajlandók foglalkozni, utastársaink idegeit mennyire készítik majd ki) 2. jóval olcsóbb (igen, költségérzékeny a férjuram), ami igaz is, nagycsaládosként tényleg nevetségesen kis összegből meg lehet járni a fővárost oda-vissza, még akkor is, ha a vonatok többsége pótjegyes. Ehhez a kérdésköréhez tartozott annak a megszervezése is, hogy kocsi hiányában hogyan jutunk el a célállomásig, és sógorom váratlan programja miatt végül BVM-vel (=busz, villamos, metró, illetve volt némi HÉV és az utolsó 4 km-en - mivel nem akartunk ennyi cuccal gyalogolni - taxi is) mentünk. De szavam sem lehet, gyermekeim nem égettek le egyátalán, egész csendben tűrték a néhány órás megpróbáltatást. Bár nagyjából van elképzelésem, hogy az utastársak miként viszonyulnak egy 3 kisgyerekkkel rendelkező családdal történő együttutazáshoz, ennek egy hölgy az út végén hangot is adott, konkrétan leszálláskor hozzám fordulva közölte, hogy nem is gondolta volna róluk, de nagyon jól bírták és szépen viselkedtek a 2 és fél órás vonatút alatt. (Igazából mázlink volt, az utolsó kocsiban rajtunk kívül alig páran utaztak, mi igyekeztünk - biztos, ami biztos alapon- tőlük viszonylag távol letelepedni, így szerintem nem hallották, amikor 1. Zsombor fennhangon hülyézett engem [tudom, inkább el kéne hallgatnom, szégyellem is magam miatta, egész egyszerűen nem tudok rá hatni semmivel és gőzöm sincs, miért kezdett el rondán beszélni, illetve a gondozókkal való beszélgetés óta van egy kis fogalmam, de ebbe inkább nem mennék bele], 2. a telefonomon nyomattam a követelt zenét, 3. és talán azt is jobb eltitkolni, hogy az út első órájában végig ettek, hogy addig is csendben legyenek. Na, de végül szerencsésen megérkeztünk a nyaralóba.




Itt aztán folytatódott azzal, hogy miután a nagyszülők viszontlátása miatti örömködésen túl voltunk, a kedélyek lenyugodtak, bokáig a Dunába is belegázolhattak, hosszas civakodás után azt is eldöntötték (Bence -Kata), hogy melyik este melyikük és milyen formában alszik a nagyszülőkkel együtt,és végül mindenkit ágyba dugtunk, Péter teljes terjedelmével átgyalogolt az egyetlen szemüvegén. Egyetlen, mert csak az volt ott nála, de egyetlen azért is, mert jelenleg éppen nincs váltó szemüvege, itthon sem. Innentől érdekesen zajlottak a napok, miután viszonylag nagyfokú a rövidlátása és pechünkre még csak az enyémmel sem mutat tökéletes egyezőséget, az én szemüvegemet sem tudta használni. És itt rögtön vissza is kanyarodunk az első témához, különösen szerencsésnek kellett érezzem magunkat és óránként megerősíteni az uramat abban, hogy jól tette, hogy kierőszakolta belőlem a vonatozást, mert most mi lett volna velünk... (A szemüveg okozta probléma most is akut, hiszen holnap munka, szemüveg viszont biztos nem lesz rögtön....)

Szombat délelőtt megtörténtek a szülinapi köszöntések (durván összetorlódnak mifelénk így májusban), ki lehetett próbálni az új játékokat. Különösen Zsomboré volt telitalálat, azóta sem engedi ki a karmai közül a verdás vízipisztolyát (mindenki hatalmas szerencséjére nem sugárban köpi a vizet, hanem csupán apró adagokat nyom ki egyszerre), mindenkit felavatott vele.




Az ebédet és a rendhagyó déli sziesztát követően
miután megérkeztek a nagyon várt unokatesók is, kezdetét vette a vízi móka és mulatság. Részben a kertben


Részben pedig a Dunánál. Volt kavicsdobálás, sárdagonyázás, kajakozás, zátonyhoz történő kisétálás. És a legtöbb esetben - újabb veszedelemként - csatlakozott hozzánk a sziget-gondnok bolond kutyája, Géza is, aki állandó szórakoztatásra tartott igényt, amit a 6 gyerek ki is elégített.








Amikor pedig megunták a vizes szórakozásokat, kitaláltak újakat vagy pedig csak kisétáltunk a sziget-csúcsra és gyönyörködtünk a látványban.




Hazafelé úton pedig - kevésbé igényes vonaton - kellemesen elfáradva ejtőzött az aprónép.




A fantasztikus hétvégéhez kapcsolódó Zsombi-sziporka_
Épp megyünk át a komppal a szigetre, mellettünk elhúz egy kajakos. Zsombor rövid ideig hallgat, majd megkérdezi tőlem:
-Anya, mikor veszünk seprűt?
Nem értettem, miért akar seprűt, honnan jutott az eszébe, ezért elkezdtem kérdezgetni erről.A válasza:
Azért kell nekem a seprű, hogy tudjam vele csapkodni a vizet, úgy, mint akik a hajóban ültek.

Megjegyzések

kikocs üzenete…
Csudajó hétvégétek lehetett! Nagyon jók a képek, és a beszámoló is. A Zsombi-száj pedig nagyon jóóóó volt!!! :)
Nálunk pont apa az, aki nem hajlandó vonatozni, így én szoktam anyukámékhoz vonattal lemenni. A stratégiai pontokon bevetett megfelelő minőségű és mennyiségű édesség nálunk is keményen bejátszik :)

Népszerű bejegyzések