2016. augusztus 6., szombat

Egy újabb agyszülemény

...avagy megszületett a Szafi Fitt és Szafi Free lisztek első - de remélhetőleg nem utolsó - keresztezése akként, hogy a késztermék meg tudta őrizni a tojásmentességét, ugyanakkor a ch tartalma némileg csökkent.




Az alaptészta szinte ugyanaz, mint amit pár nappal ezelőtt posztoltam, tehát került bele cukkini/tök. Tölteni pedig ezer módon lehet.

Cukkinis lepény

Hozzávalók 1 nagyobb darabhoz:
10 dkg cukkini vagy főzőtök
nagy csipet só
1 tk frissen facsart citromlé
kb. 100-120 ml víz
1,5 dkg Szafi Fitt ch csökkentő liszt
2,5 dkg Szafi Free pizza lisztkeverék

A cukkinit nagylyukú sajtreszelőn lereszeljük, de most nem csavartam ki belőle a nedvességet, hanem rögtön hozzáadtam minden egyebet. A vízből először csak olyan 80 ml-t, majd ha szükséges ahhoz, hogy egy nagyon sűrű, ragacsos, de nedves hátú kanállal elsimítható masszát kapjunk, akkor több lépésben a maradékot is. És kelleni fog, szinte biztosan.

A lényeg, hogy gyorsan dolgozzunk, és miközben összekeverjük, már forrósítsuk is a kilajozott palacsintasütőt, és ahogy kikevertük, rögtön egyengessük is el a serpenyőben. Alacsony-mérsékelten közepes lángon türelemmel süssük, amikor az alja barna és összeállt, fordítsuk meg és azt is süssük készre.

Én utána megpakoltam a következőkkel: 2 nagy marék bébispenótot kev és sóval, fokhagymával megpároltam, majd összekevertem 1-2 ek házi natúr paradicsomszósszal és hozzáadtam egy kevés parmezán sajtot. Ezzel megkentem, majd félbehajtottam, 1-2 percig ekként is sütöttem, végül tálaltam (ehhez kicsit hűlten félbevágtam), friss spenóttal, paradicsommal, uborkával.

Az ételeimhez a hozzávalókat remek áron vásárolhatod meg Szafinál, az alábbi linkre kattintva:

http://www.dietas-termekek-webshop.hu/         



Tápértéke töltelék nélkül:
- 97 kalória
- 3 gramm fehérje
- 19 gramm ch
- 1 gramm zsír

Nincsenek megjegyzések: