Krétán jártunk-3.felvonás

Szombatra kirándulást terveztünk. Az eredeti elképzelés az volt, hogy aznap délelőtt bemegyünk helyi busszal a fővárosba, a hétfő délelőttöt pedig az egyik legszebb kis városban, Agios Nikolaosban töltjük. Arra már az idegenvezető figyelmeztetett minket, hogy a menetrendnek nem sok köze van a valósághoz, de azért próbálkoztunk. Szóval kimentünk a Heraklion felé tartó buszmegállóba és várakoztunk. A kiírás szerinti időpontban természetesen nem jött semmi, hanem bő 20 perc múlva. A velünk várakozó néhány ember felszállt, amikor is a jegykezelő kikiabált, hogy mi majd menjünk a következővel. "Enyhén" pipa lettem, fogtuk magunkat és átmentünk a szemközti oldalra, az Agios Nikolaos felé vezető buszmegállóba, hátha...A menetrend szerint fél óra múlva kellett volna jönnie. Ekkor láttuk meg, hogy a túloldalon megállás nélkül elhúzott a másik, gyakorlatilag üres busz, hiszen nem volt várakozó. Kissé felforrt aggyal éppen készültünk vissza a szállodába, amikor megállt egy busz, és -minő meglepetés-pont Agios N.-ba ment. Ilyen módon végül eljutottunk ebbe a festői szépségű kisvárosba. Először némi fejtörést okozott, hogyan tudunk a busz-végállomásról eljutni a partra, de sikerült megtalálnunk az utat, és a rekkenő hőségben odasétáltunk. Itt töltöttünk néhány órát, volt láblógatás a vízbe, fürdőruha híján bugyis fürdés, Zsombor először és utoljára itt viselte el 10 percen keresztül a kalapját, egyébként nem volt rajta. Visszafelé kicsit eltévedtünk, miattam duplán kellett hegyet másznunk, amiért annyira nem örültek a családtagjaim, de végül nagy rohanás után elértük a visszafelé induló buszt.:))Jól elfáradtunk, a manók aludtak egy nagyot a buszban. Apropó, alvás: ottlétünk alatt rengeteget aludtak, főleg Zsombornál volt feltűnő, mert akár 1-2 órával is többet aludt éjjel, mint egyébként.

Megérkezésünk után



Már látszik a végcél

Végre leértünk a partra

Gyönyörű a látvány


Lemásztunk a sziklákhoz

Virágos lány

Láblógatás hűsítő céllal

Kivételes alkalom: kalapban

Megéhezett a kicsi

Nem volt nálunk fürdőruha, ezért így pancsoltunk

A délutánt a szokásos módon a tengernél töltöttük, annyi újdonság volt, hogy felfedeztük a játszóteret, ahol nagyokat játszottak, a gyerekek.
>



Zsombor bővítette a repertoárját, már ami az evést illeti: öröm volt nézni, ahogy nyomta be a barackot, csak úgy csorgott végig rajta a ragadós lé. Emellett már a vízbe is be lehetett menni vele, nem akart azonnal kimenekülni, valami elégedettség-féle látszott az arcán.







Aznap este kimaradt a séta, helyette a szállodában szórakoztunk, a gyerekek játszottak valami asztali fociszerűvel, hallgattuk a zenét.



Megjegyzések

GY.Reni üzenete…
örülök,hogy ennyire jól éreztétek magatok. köszi,hogy rólam nem tettél képet :) :) :) a gyerekek csoda szépek. de magadról azért tehettél volna képet :)
Dia üzenete…
Még nincs vége a beszámolónak...Amúgy pedig az a gond, hogy alapvetően én fényképezek, rólam kb.3 kép van...De majd teszek.
Csöppke üzenete…
Gyönyörű helyen jártatok:) Biztosan szuperjól érezték magukat a gyerkők!

Népszerű bejegyzések