Karácsonyunk
Túl vagyunk rajta. Bár ez nem jó kifejezés, mert olyan érzést kelthet az olvasóban, hogy alig vártuk már, hogy vége legyen, holott erről szó sincs. Sőt, az elmúlt évekre visszatekintve elégedettség tölt el, ha az ünnepi napok újra eszembe jutnak. A mögöttünk lévő esztendőkben ugyanis a kapkodásról, stresszről, illetve a komoly betegségekről, műtétekről (is) szólt ez a számomra fontos ünnep, azonban ebben az évben ezen tényezők többsége kimaradt az életünkből. Sajnos nem mind, mert persze betegség nélkül nem tudtuk megúszni, viszont volt nyugalom, finom ételek és italok, amik anélkül készültek (és arattak sikert), hogy beleőrültem és őszültem volna az elkészítésükbe, voltak késő estébe nyúló játékok, leginkább az új szerzeményekkel, és ágyba bújós olvasások, szintén az új könyvekkel.
A nyugodt készülődés jegyében 24-én délben letettem a lantot fakanalat, felöltöttük az ünnepi ruházatot és elmentünk a családi áhítatra, ahol a két nagyobb gyerkőc kicsit izgatottan, de gyönyörűen elszavalta a rájuk bízott két versikét. Majd mire hazaértünk, a fák alatt várták őket az ajándékok és a vendégek (ők nem a fa alatt), ezzel kezdetét vette a bontogatás, sikítozás, meg persze az ünnepi vacsora.
Péter már délelőtt gyanakodott, én a templomban lettem biztos abban, hogy a kicsi beteg lesz, elaludt ugyanis a kezemben. Estére már hőemelkedése volt, éjjel láza, ezért karácsony első napját az ügyeleten kezdtük: na,ki mit tippel? Igen, persze hogy mandulagyulladása volt. Makacs volt a nyavalya, csak szerdára lett lázmentes, a hangulatáról meg inkább ne is beszéljünk, véleményem szerint a mamáéknak megváltás volt a pénteki nap, amikor visszautaztunk.
Merthogy 26-án felkerekedtünk, az eredeti tervek szerint és elvonatoztunk a mamáékhoz. Bár dilemmáztunk kicsit, maradjunk-e, de végül a doki sem tiltotta meg, meg hát mindenki menni akart, csupán a tervezett programokat variáltuk meg. Volt egy teljes napos őrjöngés az unokatesókkal, a budai rész majdnem teljes bejárása különféle közlekedési eszközökkel, majd amikor már nem volt láza Dodónak, fél napot a Csodák Palotájában töltöttünk.
Jó volt, szép volt, bár Zsombi egész heti hangulatát hűen tükrözi az utolsó felvétel.:))
A nyugodt készülődés jegyében 24-én délben letettem a
Péter már délelőtt gyanakodott, én a templomban lettem biztos abban, hogy a kicsi beteg lesz, elaludt ugyanis a kezemben. Estére már hőemelkedése volt, éjjel láza, ezért karácsony első napját az ügyeleten kezdtük: na,ki mit tippel? Igen, persze hogy mandulagyulladása volt. Makacs volt a nyavalya, csak szerdára lett lázmentes, a hangulatáról meg inkább ne is beszéljünk, véleményem szerint a mamáéknak megváltás volt a pénteki nap, amikor visszautaztunk.
Merthogy 26-án felkerekedtünk, az eredeti tervek szerint és elvonatoztunk a mamáékhoz. Bár dilemmáztunk kicsit, maradjunk-e, de végül a doki sem tiltotta meg, meg hát mindenki menni akart, csupán a tervezett programokat variáltuk meg. Volt egy teljes napos őrjöngés az unokatesókkal, a budai rész majdnem teljes bejárása különféle közlekedési eszközökkel, majd amikor már nem volt láza Dodónak, fél napot a Csodák Palotájában töltöttünk.
Jó volt, szép volt, bár Zsombi egész heti hangulatát hűen tükrözi az utolsó felvétel.:))
Megjegyzések