Medvehagymás paleo lepény

Végre túl vagyok a 48 (valójában 72) órás böjtön (ami része az endokrinológusom által ajánlott és kontrollált táplálkozási koncepciónak), jöhetett valami finom rágcsálnivaló.

Az, hogy mostanában kicsit kevesebb recepttel jelentkezem, épp ennek a programnak tudható be. Bár természetesen a család többi tagja szokott kapni főtt ételt és nassolnivalót is, mint ahogy én is eszem főttet, de mivel én igazából most csak napi egyszer étkezem - legalábbis szilárd ételt - , kicsit redukálódott a konyhaművészetre fordított időtartam. Ha meg nekik sütök, inkább a régi receptjeimhez nyúlok, amiket nem osztok meg, kevésbé kísérletezem. De ez csupán egy átmeneti, kb. 3 hónaposra tervezett időszak, aminek már közel a felén túl vagyok (mellesleg igen jó eredménnyel).

Ma azért nekiláttam és alkottam egy sós rágcsálnivalót, amit az egyszeri étkezésem - ebédem -  részeként teszteltem, egyébként mehet reggelire vagy köztes étkezésre. Fő ihletője a medvehagyma volt, amiből anyukám hozott nekem jó sokat, így egy része a fagyasztóban landolt, míg egy nagy csokrot feldolgoztam most. Próbáltam teljes egészében paleosra venni a figurát, talán az a kevéske kemény sajt is megfelel minden kívánalomnak.

Medvehagymás korongok

Hozzávalók:
1 nagy csokor medvehagyma
3 tojás
só, bors, pirospaprika
2 ek szezámmag
3 ek szezámmag liszt
1 ek gesztenyeliszt
csipet szódabikarbóna
5 dkg parmezán sajt (vagy más, paleoban elfogadott kemény sajt)

A tojásokat villával kissé felverjük, hozzáadjuk az ízlés szerinti fűszereket (pirospaprikából én egy mokkáskanálnyit tettem bele), a liszteket, magot, szódabikarbónát és a sajtot, végül az apróra vágott medvehagymát.

A massza nem nyújtható, én két kanállal szaggattam sütőpapíros tepsibe kis halmokat.
előmelegített, 180 fokos sütőben sütjük.



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések