A mi tanévzárásunk

Azt hiszem, sokat nem kell hozzáfűznöm. Elsőszülöttünk, az első felsős évének első félévében ért sokk ellenére (durva hónapok voltak, napi szintű hisztikkel, vitákkal, sírásokkal, nem kívánom vissza azokat a napokat, de hát valahol megértem, hatalmas a szakadék az alsó és felső között, még számomra is elképesztő volt kintről látni, tapasztalni...) januárban megemberelte magát (addig sem voltak vészesek az eredményei,  csak kicsit hullámzóbb volt és hát kellett noszogatni...), akkorra sikerült akklimatizálódnia az új élethez, elvárásokhoz stb és egy kiegyensúlyozott, egyenletes, stabil teljesítményt nyújtott, ennek eredménye látható lentebb. Teljes mértékben büszke vagyok rá és elégedett is, a készségtárgyak nem izgatnak. :))

Középsőnk, nos hát, hozta formáját. Egész évben egyetlen négyest sikerült benyalnia, még év elején informatikából, ami kellőképpen meg is viselte, onnantól kezdve viszont nem volt megállás. Valamennyi iskolai versenyen dobogón volt, és iskolán kívül is ért el gyönyörű, nem jelentéktelen eredményeket. Honorálták is nála, mert "felrúgva" az intézményi szabályokat, miszerint nevelőtestületi dícséret nálunk csak a negyedik évtől kezdődően adható, ezúttal őt is kiszólították az évzárón és az igazgatótól vehette át a(z egyik) jutalmát. És nem magyarázom a bizonyítványt, de azon 2 tárgyból, amiből nem lett kitűnő, csak azért nem, mert egyáltalán nem adtak, senkinek, aminek megvolt az oka.

Szóval büszke vagyok mindkettőjükre. :) Legkisebbünk még marad egy évet az oviban, ez is hosszú történet, de jó oka van és több tényező is emellett szólt, így érte majd csak 2 év múlva izgulhatunk. :)