Májas-tojásos pite

Igazából, mint a mellékelt fotókon is jól látható, a tésztaréteg csak mutatóban van, a funkciója csupán annyi, hogy összefogja a tölteléket. De azért jót tett az ételnek. A töltelék megint tetszés szerint változtatható, gazdagítható, most az egyszerűségre és gyorsaságra törekedtem. Köretként én tökpürét (víztökből), illetve fejes salátát ettem hozzá.

Májas-tojásos pite

Hozzávalók (4 személyre):
Tésztához
3 dkg kókuszzsír
kb. 3-5 dkg víz
1 tojás

2 dkg spárgaliszt
2 dkg zsírtalanított szezámmag liszt (ha a kesernyésség zavaró, helyette mehet lenmagliszt)
2 dkg nyílgyökér liszt
4 dkg zsírtalanított mandulaliszt
1 dkg útifű maghéj liszt

Töltelékhez:
50 dkg csirkemáj
15 dkg tojásfehérje rúd
2 gerezd fokhagyma
só, bors, egyéb fűszer
víz

A már megszokott módon tésztát gyúrunk a hozzávalókból, ehhez a puha zsírt elkeverjük a tojással és a vízzel, majd belegyúrunk minden egyebet. Nyújtás előtt célszerű legalább fél órát hűteni.

Addig elkészíthetjük a tölteléket, ehhez a szeletekre vágott fokhagymát picike zsiradékon megpirítjuk, majd rádobjuk a tisztított májat és készre sütjük/pirítjuk, közben időnként némi vizet öntögetünk alá (célszerű, ha a végére is marad egy kevés, vagyis ne forrja el az egészet). Ha a máj puha, botmixerrel nagyjából pépesítjük, ízlés szerint fűszerezzük. Ha kihűlt, belekeverjük a kockára vágott főtt tojásfehérjét.

A tésztát kb. 3 mm vastagságú téglalapra nyújtjuk, egyenletesen eloszlatjuk rajta a tölteléket és mint egy bejglit, a széleit behajtva feltekerjük. Nekem elég komolyan repedezett, meg is ijedtem, de végül így sem volt gond, viszont a biztonság kedvéért felvert egész tojással lekentem.

180 fokos előmelegített sütőben 30 percig sült.

Az ételeimhez a hozzávalókat Szafinál tudod egy helyről, jó áron beszerezni: http://www.dietas-etelek-webshop.hu 









Megjegyzések

Népszerű bejegyzések