Rendhagyó karácsony

Zsombor betegsége miatt sajnos az utolsó pillanatban fel kellett borítanunk a tervezett menetrendet. Sokat dilemmáztunk azon, mi legyen a jó megoldás, főleg a gyerekek vágyait szem előtt tartva. Végül kialakult a megoldás, ami teljesen eltért a szokásainktól, de remélem, többször nem fog megismétlődni.

23-án délután, a gyerekekkel közösen feldíszítettük a fát. Ez nem szokatlan, mi velük szoktuk, csupán az időpont rendhagyó, mert eredendően 24-én délelőtt szoktuk. Viszont most előrébb kellett hozni az ajándékok átadását, mert a Jézuska már 24-én éjjel meghozta azokat. Vagyis reggel izgatottan mentünk le, vajon volt-e nálunk.:) És igen, még ha korábban is kellett hoznia, megérkezett!

A gyerekek nagyon boldogok voltak, főleg Bence és Kata, Zsomboron inkább azt láttam, nem tudja hová tenni a dolgokat. Egy-két csomagolópapírt elszaggatott, de alapvetően nem foglalkozott az ezer meglepetéssel. Viszont volt telitalálat az ő ajándékai között is: megkapta a Thomasos lego duplo-t, a kis vonatot egész nap szorongatta és ölelgette, és folyton hajtogatta, hogy "sihuhu".:))Kapott kb. 10 könyvet, ezek közül egyelőre a Boribon egyik részét kapta ki, a többi még ott hever a fa alatt. De ami késik, nem múlik.:)

A nagyok részben megkapták, amiket szerettek volna, de voltak meglepetések is. Bence talán legjobban az új bőr focilabdájának örült, Kata pedig egy szuper táskának, ami igazából nem is táska, szenzációs találmány. Megépítettük a piramisos playmobilokat is, még felnőtt fejjel is órákig el tudnék velük mószlálni.



2 óra körül Apa és a két nagy felöltöztek és elmentek a papáékhoz, az eredeti terveknek megfelelően. Egy kompromisszumos megoldás, nem akartuk őket megfosztani attól, amire hetek óta vártak, így ők mentek, mi Zsombival maradtunk. Nem mondom, hogy nem éreztem némi önsajnálatot, hogy lemaradtam a családi összejövetelről, ahol a szüleimen kívül a két testvérem is ott volt, de Zsombi érdeke ezt szolgálta. A papáéknál is volt ajándék-bontogatás, meg finom vacsora, 6 után viszont hazajöttek hozzánk. Apukám nagyon kitett magáért, minden tekintetben, nagyon köszönjük neki!!!!



Itthon még játszottunk, a nagyok sokáig ébren maradhattak, vagyis -bár rendhagyó módon-de jól sikerült és jól éreztük magunkat.

Ma a nővérem lát vendégül mindenkit, mi ebből is kimaradtunk, de most Apa itthon maradt velünk, hogy ne legyünk egész nap egyedül. Bence és Kata elmentek, ott is alszanak, majd holnap reggel hozzák őket a nővéremék, akik itt töltik a holnapi napot.

Megjegyzések

Mia és Maja üzenete…
Sziasztok!
Véletlen találtam Rátok és nagyon örülök,hogy a pici fiadnak sikerült legyőznie ezt a csúnya betegséget!
Tudom milyen,mi is benne voltunk.:s:(
Először a két lány,majd Apa és én is...:(
A Tamiflut mi is megvettük,de nem mertem beadni a lányoknak...:$Mi sem vettük be,pont a leírt mellékhatások miatt...
Borzalmas hetek állnak mögöttünk is,de,mi is úgy gondolom,győztünk...:)
(Mi a védőoltást sem vettük fel..)
Gyógyuljatok meg nagyon gyorsan és ne szomorkodj,lesz még sok-sok együtt töltött Karácsony,az egészség a legfontosabb!!!

Puszi ,Nóri(Mia és Maja anyuja)
Dia üzenete…
Nagyon köszönöm ezeket a sorokat!

Remélem, tényleg túl vagyunk rajta, bár még köhög picit, de a doktornőnk szerint akár 3 hét is lehet a gyógyulás.

Hú, akkor Ti is jól megjártátok!! És az ember tényleg csak akkor hiszi el igazából, hogy milyen veszélyes és lehengerlő kórság, ha maga is belekerül. Tényleg nem szabad elbagatellizálni.

Minden jót Nektek is, gyere, olvasgass minket!

Dia

Népszerű bejegyzések