Joghurtos céklafőzelék

Az érdem nem az enyém, hanem a páromé. A főzelék pedig isteni.


Joghurtos céklafőzelék

Hozzávalók
néhány kisebb, friss leveles cékla
1-2 gerezd fokhagyma
2-3 evőkanál natúr joghurt
őrölt kömény
bors
tökmag

A céklák szárát és leveleit levágjuk, a szárakról leszedjük a levélrészt, a szép leveleket félretesszük.
A szárakat megmossuk, feldaraboljuk, 1 gerezd fokhagymával, sóval és őrölt köménnyel ízesített vízben megfőzzük (csak annyi vízzel, ami éppen ellepi). Ha puha, a fokhagymát kidobjuk és az egészet leturmixoljuk. (Ennek nem lesz túl szép a színe.)
A céklagumókat megmossuk, majd meghámozzuk és megfőzzük, a vízbe 1 gerezd fokhagymát, őrölt köményt, sót teszünk. Ha már puha, akkor leszűrjük, a fokhagymát kidobjuk. A legszebb gumót félretesszük, a többit leturmixoljuk egy kevés főzőlével. (Ennek gyönyörű mély vöröses-lilás színe lesz.) 
A kétféle turmixolt pürét összekeverjük, a kívánt állagot a gumók főzőlevével beállítjuk.
Megkóstoljuk, ízesítjük sóval borssal.
Belekeverünk néhány evőkanál natúr joghurtot. Ettől rózsaszínné válik a színe.
A félretett gumóból vágunk néhány szép vastag szeletet és serpenyőben, kevés olajon közepes lángon egy kicsit megpirítjuk.
A serpenyőben ezután a félretett leveleket elkezdjük kis lángon megpárolni, szükség szerint néhány evőkanál főzőlevet öntünk alá.
Szárazon megpirítunk néhány tökmagot.

Tálaláskor a tányérba tett főzeléket díszítjük a szeletekkel, a párolt levelekkel és a tökmaggal, esetleg egy kis olajjal.



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések