Nyaralós 1.

Az úgy volt, hogy eredetileg csak tegnap jöttünk volna haza. Ehelyett szerdán már felkerekedtünk, akkor már 2 napja, vagyis hétfő óta lázas volt Zsombor. Na most, hogy eltelt azóta 6 nap, örömmel írhatom, hogy ma megvolt az első lázmentes napja és délben már sikerült belediktálni néhány kanál levest. Kb. ennyi, amit pozitívumként jegyezhetek. Ugyanis szerda óta gyakorlatilag nem eszik és ez majdnem szó szerint értendő. Igazából lövésünk sincs, mi van a szájában, szájával, de akármit próbálna enni, azonnal ordít a fájdalom miatt. Fogmosásokkor több helyen vérzik az ínye, végigordítja az egészet, a nyelvén több pici hólyag van, az ínye több fogtőnél vörösnek és duzzadtnak tűnik és fent egy helyen sebesnek látszik a szájpadlása. Gőzünk sincs, mi ez a nyavalya, a héten látta 2 különböző orvos, a második már antibiotikumot és szájkenőcsöt is felírt neki.

És hogy tudjunk mit kezdeni a fölös energiánkkal, ami Zsombi ápolása után esetleg megmaradna, péntek este Bence kezdte fájlalni a fejét, majd hőemelkedése lett, ma már lázas. Kata ma reggelt állt be a sorba, először csak fázott (anyám, csak 26 fok van nálunk) és a feje fájt, majd pár óra leforgása alatt eljutott a lázas állapothoz, a két nagy az imént - kézenfogva járnak - egyformán 38,6 fokot produkált.

Amúgy jót nyaraltunk, de tényleg. Igaz, a korai hazautazás miatt néhány tervezett program elmaradt, de szerencsére ezek mind olyanok voltak már, amik pótolhatók majd, ugyanis ekkor már eljöttünk a szállodából és a mamáéknál szándékoztunk tölteni néhány napot, onnan eljárva ide-oda. Az idei első célpontunk nem okozott csalódást (leszámítva, amit az előző bejegyzésben már leírtam, de ez valójában csak engem érintett), a szálláshely kiváló volt, a környék szép, sikerült egy hetet kikapcsolódnunk. :)











































Megjegyzések

a mesélő üzenete…
Aftás vírus ! Jajj, szegényke! Tapasztalat- ilyenkor a fagyi és a joghurt lecsúszik, 1-2 nap után és az aloe first a szájba fújva csodákra képes! Szegény, sajnos, ezt nagyon bekapta, máskor is lesz neki, de enyhébb lefolyású, nálunk Leila hajlamos rá, ja és van egy "zsibbasztós" lidocaynos patikai ecsetelő, ami szintén tud segíteni ilyenkor, nálunk a hűtő örök lakója...
Dia üzenete…
Köszönöm a segítséget. Nem afta, hanem vmi ínygyulladás, plusz hólyagok a szájban, már Bence is élvezi a jelenlétüket. Lassan javul, a kicsi tegnap óta eszeget, de fogyott 2 kg-t szegénykém.Egyébként az alapbetegség meg mandulagyulladás, Bencénél tüszős.

Népszerű bejegyzések