Tökmagpogácsa (paleo)

Nem túl régen a masszőröm, akinek az édesapja tökmaggal foglalkozik, adott nekem két doboznyi tökmagpépet. Nem tudom, mi a hivatalos és jó elnevezése ennek a cuccnak, mert nem liszt, nem őrölt mag, hanem egy homogén, sima pép, aminek a felületére egy réteg olaj is kiül ülepedés után, ez az a valami, ami a feldolgozás során visszamarad. Azzal a felszólítással kaptam, hogy legyek szíves értelmesen felhasználni és megosztani vele a belőle készült és ehető finomságokat. :)

Ez már nem az első kísérlet volt, de a korábbit nem dokumentáltam, pedig abból is nagyon kellemes rágcsálnivaló született. Ez viszont véleményem szerint még annál is kellemesebb ízű lett és ráadásként teljes mértékben paleolit eledel.

Szezámmagos tökmagpogácsa

Hozzávalók:
3 tojás
15 dkg tökmagpép
só, őrölt kömény
1 gerezd zúzott fokhagyma
1 tk szódabikarbóna
6 dkg lenmagliszt
1 dkg kendermagliszt
1 dkg gesztenyeliszt
 szezámmag a tetejére (opcionális, kihagyható, mással pótolható)

Valamennyi alapanyagot jól összekeverünk. Enyhén nedves kézzel kisebb golyókat formálunk a masszából, majd sütőpapírra helyezzük és 170-180 fokon megsütjük. Én próbaként kivettem egyet kb. 15-20 perc után és kettétörve megállapítottam, kell-e még neki sütés (kellett pár perc).



nyersen





Megjegyzések

ErikBa üzenete…
Üdv!

A tökmagpép vhogy előállítható tökmaglisztből?

Köszönöm a választ előre is!

Üdv:
ErikBa
Dia üzenete…
Szerintem nem, mert a liszt már egy zsírtalanított termék, míg ez a pép egy sűrű, olajos massza volt.

Népszerű bejegyzések