Kókuszkrémes torta

Könnyű, gyümölcsös (én eperre vágytam, de igazából el tudnám képzelni málnával, ribizlivel, áfonyával, vegyes bogyós gyümölcsökkel egyaránt). A tészta nem klasszikus piskóta, mivel tartalmaz némi olajat is, meg a tojások sárgája és fehérje sincs arányban egymással, ezért kicsit szárazabb, törékenyebb az alap, de ezt ellensúlyozza a krémes-gyümölcsös feltét.

Kókuszkrémes paleo torta eperrel

Hozzávalók:
A tésztához
5 tojás fehérje
2 tojás sárgája
4-5 dkg cukornak megfelelő pótló
2 ek dióolaj
1 tk szódabikarbóna
10 dkg kókuszreszelék
mézeskalács fűszerkeverék ízlés szerint
1-2 ek mandulaliszt

A kérmhez
20-25 dkg Cocomas krém
ízlés szerinti cukor
1ek útifű maghéj

500 gramm eper (mirelit)

Az 5 tojás fehérjét kemény habbá verjük, majd a cukorpótlóval tovább verjük.Óvatosan, hablapáttal belekeverjük a sárgáját, majd az olajat, a térfogatnövelőt és végül a kókuszreszelék és liszt keverékét. Szilikonos tortaformában sült, 180 fokon, tűpróbáig, majd kihűtöttem.

A krémhez a hűtőből elővett és már régóta ott tartózkodó Cocomas krémet 2-3 percig gépi habverővel verjük, igazából nem lesz kemény hab, de kap egy kis levegőt, ez elég is nekünk. Ízesítjük, ha szükségét érezzük és adhatunk hozzá egy kis útifűvet, de el is hagyható, nem ront a krémen.

A krémet a kihűlt tésztára kenjük és a tetejét kirakjuk a választott gyümölccsel. Fogyasztás előtt néhány órára célszerű hűtőbe pakolni. :)





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések