Kenyér-lepény gyökérből :D

Az úgy volt, hogy vendégségbe voltunk hivatalosak, a házigazda - apukám -  előre jelezte, hogy tatár beefsteak is szerepel a menüben. Aminek én borzasztóan örültem, merthogy nagyon szeretem. Emiatt szakítva a régóta élő kenyérmentességemmel, ezeket a kis lepényféléket találtam ki, melyeket megpirítottam, majd megpakoltam a hússal...aztán jól megettem. :) Szökőévente belefér. :)

Kenyér-lepény gyökérből

Hozzávalók (4 darabhoz)
1 dkg lenmag
2 dkg langyos víz
1 kisebb fehérrépa (pucolva kb. 6 dkg volt)
0,5-1,5 dkg kókuszolaj (utóbbit tettem bele, de elég a kevesebb is)
10 dkg víz
1 mk só
1 mk konjak liszt
2 dkg nyílgyökérliszt
csipet szódabikarbóna
1 tojás sárgája

A lenmagból és a langyos vízből "tojást" keverünk ki, a már korábban írott módon. A lenmagot előtte lehet pelyhesíteni is vagy eleve lenmagpelyhet használni erre a célra.

A fehérrépát apróra reszeljük, összekeverjük a kókuszolajjal, vízzel, sóval, a tojás sárgájával, majd a bezselésedett lenmaggal, végül pedig a száraz alkotókkal. kicsit hagyjuk összeállni, sűrűsödni.

A sütőt 190 fokra előmelegítjük és szilikonos téglalap alakú formákban 30-35 perc alatt megsütjük. Forma híján kézzel hasonló alakzatokat formálunk és sütőpapíron sütjük.

Az ételeimhez a hozzávalókat remek áron vásárolhatod meg Szafinál, az alábbi linkre kattintva:

http://www.dietas-termekek-webshop.hu/       


                                                                            




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések