Kirándulós napok-némi kórházlátogatással megspékelve
Az elmúlt 4 nap mozgalmasan és az eredeti tervektől némileg eltérően alakult.
Pénteken Zsombor alvásidejében elindultunk Pestre. Péterapa már az út elején mondogatta, hogy ő bizony nem érzi jól magát, olyan, mintha lázas lenne. Én szkeptikus voltam, hiszen előtte hétfőn hagyta abba az antibiotikumot, gondoltam, csak a fáradtság jön ki rajta, hiszen a héten kétszer már megtette ezt az utat. Zsombi majdnem az egész utat végigaludta, a nagyokkal ezzel játszottunk (tök jó kis időtöltés az úton, bár sok feladványhoz még Bence is kicsi, illetve olvasni tudó gyereket feltételez), Apa csak vacogott. Érkezés után a mamáéknál lázmérés, 37,8, rossz előjelek. A gyerekek türelmetlenek voltak, ezért apa nélkül elsétáltunk a Fenyves téri játszótérre, ahol a kicsit hűs és nedves idő ellenére jót játszottak. Én kicsit tompa voltam, az előző napi manikűrözés során feltehetőleg bent maradt körömdarabka már nagyon érzékeny volt...
Mire hazaértünk, Péterapa reszketett a láztól. Kímélő üzemmódba helyeztük, igyekeztük elzárni a gyerekektől. Közben én is egyre vacakabbul éreztem magam, már lüktetett az ujjam és elképedve láttam, hogy két kb.ötforintos nagyságú gennyes duzzanat alakult ki. Zsombort elaltattam, a nagyokat átvállalta a mama, én pedig egy fájdalomcsillapító kíséretében aludni próbáltam. Nem ment, éjfélre sírni tudtam volna a fájdalomtól. Felébresztettem Apát, aki egy gyors ötlettől vezérelve fertőtlenített egy tűt és kiszúrta az egyik gócot. Rögtön sokkal jobb volt, hogy kicsit ki tudott ürülni, Apa összedarabolt egy kevés paradicsomot és azt rákötözve újra nekiindultam az éjszakának. Reggel hónunk alá csaptuk a kisembert és felkerestük a János kórházat. Tulajdonképpen viszonylag egyszerű menet volt, Pétert -bár először fintorogtak, mondván, hogy nem felvételes a belosztály- alaposan megvizsgálták, megtudtuk, hogy gennyes mandula-gyulladása van és valószínűleg nem gyógyult meg az előzőből. Engem szó nélkül elláttak, bár kicsit felületesen, érzéstelenítés nélkül széttrancsírozták az ujjamat, tetanuszt viszont nem adtak. Bekötözték, majd másnap reggel 3/4 8-ra visszahívtak kötéscserére. A jól végzett munka örömével hazamentünk, délután tartva magunkat az ígéretünkhöz, elvittük a gyerekeket a Tropicariumba (ami nekem kicsit csalódás volt, a manóknak viszont tetszett).
Itt volt kívánság-arcfestés, lett egy háromfejű sárkány fiam és egy cica lányom...
Este már mindenki formába lendült, bár apának volt még láza, de a közérzete jobb volt, nekem ugyan érzékeny volt a kezem, de a szinte elviselhetetlen fájdalom elmúlt, bár a félkezűség elég nehézkes, főleg 3 gyerek mellett. Másnap reggel az összes gyereket hátrahagyva (amitől őszintén szólva nemkicsit tartottam, ismerve Zsombi hozzáállását a témához...) mentünk a kötéscserére, ezt nem részletezem, de a lényeg, hogy az osztályon orvossal több órás várakozás után sem találkoztunk, ezért eljöttünk(újfent megingott a magyar egészségügybe vetett hitem, igaz, az áprilisban történtek után már nem is nagyon volt ilyenem...) Zsombor -eltekintve attól, hogy időnként odament a bejárati ajtóhoz, elkezdte verni és közben keresett engem-jól viselte az "elhagyást", persze utána folyamatosan nyávogott nekem. Átkötöztük a sebemet, engem elborzasztott a látvány, az uram szerint viszont jó irányban halad a folyamat...Délután kimentünk a Hajógyári-szigetre, ahol a második gyermekkorát élő papával kifulladásig csúszdáztak.
Hétfőn délben hazajöttünk, ki sem pakoltunk, egyből a helyi traumatológiára hajtottunk. Itt persze azonnal kaptam tetanuszt, feltárták a másik gyulladást, bekötöztek és szörnyülködtek a fővárosi eljáráson.
Összességében azért jól éreztük magunkat...:)))
Pénteken Zsombor alvásidejében elindultunk Pestre. Péterapa már az út elején mondogatta, hogy ő bizony nem érzi jól magát, olyan, mintha lázas lenne. Én szkeptikus voltam, hiszen előtte hétfőn hagyta abba az antibiotikumot, gondoltam, csak a fáradtság jön ki rajta, hiszen a héten kétszer már megtette ezt az utat. Zsombi majdnem az egész utat végigaludta, a nagyokkal ezzel játszottunk (tök jó kis időtöltés az úton, bár sok feladványhoz még Bence is kicsi, illetve olvasni tudó gyereket feltételez), Apa csak vacogott. Érkezés után a mamáéknál lázmérés, 37,8, rossz előjelek. A gyerekek türelmetlenek voltak, ezért apa nélkül elsétáltunk a Fenyves téri játszótérre, ahol a kicsit hűs és nedves idő ellenére jót játszottak. Én kicsit tompa voltam, az előző napi manikűrözés során feltehetőleg bent maradt körömdarabka már nagyon érzékeny volt...
Mire hazaértünk, Péterapa reszketett a láztól. Kímélő üzemmódba helyeztük, igyekeztük elzárni a gyerekektől. Közben én is egyre vacakabbul éreztem magam, már lüktetett az ujjam és elképedve láttam, hogy két kb.ötforintos nagyságú gennyes duzzanat alakult ki. Zsombort elaltattam, a nagyokat átvállalta a mama, én pedig egy fájdalomcsillapító kíséretében aludni próbáltam. Nem ment, éjfélre sírni tudtam volna a fájdalomtól. Felébresztettem Apát, aki egy gyors ötlettől vezérelve fertőtlenített egy tűt és kiszúrta az egyik gócot. Rögtön sokkal jobb volt, hogy kicsit ki tudott ürülni, Apa összedarabolt egy kevés paradicsomot és azt rákötözve újra nekiindultam az éjszakának. Reggel hónunk alá csaptuk a kisembert és felkerestük a János kórházat. Tulajdonképpen viszonylag egyszerű menet volt, Pétert -bár először fintorogtak, mondván, hogy nem felvételes a belosztály- alaposan megvizsgálták, megtudtuk, hogy gennyes mandula-gyulladása van és valószínűleg nem gyógyult meg az előzőből. Engem szó nélkül elláttak, bár kicsit felületesen, érzéstelenítés nélkül széttrancsírozták az ujjamat, tetanuszt viszont nem adtak. Bekötözték, majd másnap reggel 3/4 8-ra visszahívtak kötéscserére. A jól végzett munka örömével hazamentünk, délután tartva magunkat az ígéretünkhöz, elvittük a gyerekeket a Tropicariumba (ami nekem kicsit csalódás volt, a manóknak viszont tetszett).
Itt volt kívánság-arcfestés, lett egy háromfejű sárkány fiam és egy cica lányom...
Este már mindenki formába lendült, bár apának volt még láza, de a közérzete jobb volt, nekem ugyan érzékeny volt a kezem, de a szinte elviselhetetlen fájdalom elmúlt, bár a félkezűség elég nehézkes, főleg 3 gyerek mellett. Másnap reggel az összes gyereket hátrahagyva (amitől őszintén szólva nemkicsit tartottam, ismerve Zsombi hozzáállását a témához...) mentünk a kötéscserére, ezt nem részletezem, de a lényeg, hogy az osztályon orvossal több órás várakozás után sem találkoztunk, ezért eljöttünk(újfent megingott a magyar egészségügybe vetett hitem, igaz, az áprilisban történtek után már nem is nagyon volt ilyenem...) Zsombor -eltekintve attól, hogy időnként odament a bejárati ajtóhoz, elkezdte verni és közben keresett engem-jól viselte az "elhagyást", persze utána folyamatosan nyávogott nekem. Átkötöztük a sebemet, engem elborzasztott a látvány, az uram szerint viszont jó irányban halad a folyamat...Délután kimentünk a Hajógyári-szigetre, ahol a második gyermekkorát élő papával kifulladásig csúszdáztak.
Hétfőn délben hazajöttünk, ki sem pakoltunk, egyből a helyi traumatológiára hajtottunk. Itt persze azonnal kaptam tetanuszt, feltárták a másik gyulladást, bekötöztek és szörnyülködtek a fővárosi eljáráson.
Összességében azért jól éreztük magunkat...:)))
Megjegyzések
remélem már jól van apátok is és te is :)