Félévesdi

A héten kiosztásra kerültek a félévi értékelések. Nem mondanám, hogy nagy izgalom előzte meg, annyira egyértelmű volt, mi lesz benne.

Elkényeztetett helyzetben vagyok, mert - egyelőre - nincs okom aggódni az iskolai eredményeik miatt. Az utolsó alsós évfolyamot gyűrő Bencéről továbbra is az a meggyőződésünk, hogy rendkívüli agya van, mindenféle erőfeszítés nélkül hozza haza a majdnem kitűnő bizonyítványt. A majdnem a környezetismeret miatt került oda, abból ugyanis most lefelé kerekítették és négyest kapott. Ami enyhe meglepetést okozott, ugyanakkor jó érzéssel töltött el, hogy azokból a készségtárgyakból, amelyek a kézügyességhez nagy mértékben kötődnek (és ami ugye neki nem sok van), ötöst kapott (holott négyes és ötös között állt kb. félúton), elismerve ezzel azt, hogy e téren is sokat fejlődött (ezt nem csak a jegyek alapján sejtem, hanem verbálisan is a tudomásunkra hozta a tanító néni). Azaz ezzel is csak tovább inspirálja őt, hogy még jobban odategye magát és én ezt nagyon jó politikának látom a tanító részéről. A többi tárgy nem volt kérdéses, mert évközben is gyakorlatilag kizárólag ötösei voltak.

Stréber kis Katánk is hozta a szokásos formáját, legalábbis az eddig megszokottat. Neki viszont minden tárgyból tényleg csak ötösei voltak eddig, így minden tárgyból külön dícséretet is érdemelt. Annyit romlott a helyzet, bár ez nem túl találó kifejezés, hogy már nem minden ötös mögött van 100 %-os teljesítmény, hanem egy-egy alkalommal csak 97-98 %-ra futotta. Ennél nagyobb gondunk sose legyen. :))

Szóval jófej iskolásaink vannak, nagyon büszke vagyok rájuk. :))

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések