Spenótos-baconös-fetás gnocchi

Ez most nem az én ételem, de egy megengedőbb diétába szerintem beiktatható, leginkább ebédre tudnám elképzelni.

Ezt a receptet ismét a hűtő és a fagyasztó tartalma ihlette és van egy olyan gyanúm, hogy a január erről fog szólni, egy megerőltető évvége után. :) Viszont az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy ilyen kombinációval dolgoztam már, többször készítettem mártogatósnak, kencének fetás spenótkrémet, tehát nem újdonság, hogy a spenót és a fetasajt remekül passzolnak egymáshoz és miután felfedeztem, hogy néhány szelet bacon is árválkodik a hűtőben, össze is állt a fejemben a holnapi ebéd, a család kevésbé szélsőséges irányvonalat képviselő tagja számára.

Spenótos-baconös-fetás tk. gnocchi

Hozzávalók (1 adaghoz):
25 dkg teljes kiőrlésű gnocchi
4-5 szelet baconszalonna
10-15 dkg bébispenót
ízlés szerint fetasajt
só, bors, 2 gerezd fokhagyma

Kevés olívaolajon megpirítjuk a feldarabolt szalonnát, vigyázva, hogy ne égjen oda. Ha már nagyjából kisült belőle a zsír, belenyomjuk a fokhagymát, 1-2 percig folyamatos keverés mellett pirítjuk, majd rögtön rá is dobjuk a megmosott, de egyben hagyott spenótleveleket, majd sózzuk, borsozzuk. Hamar összeesik, így tényleg csak pár percet vesz igénybe a mártás elkészítése, ezért már közben gyorsan kifőzzük a nudlikat.

Amikor a spenótos-szalonnás cucc elérte a kívánt állagot, belemorzsolunk annyi fetát, amennyit kívánunk/amennyink van otthon. Esetemben ez most kb. 1/3 csomag volt, ezt hozzákeverjük, a sajt pillanatok alatt szétmállik/elolvad. Ezzel el is készült a mártás, a leszűrt gombócokat azon nyomban a még forró szószhoz vegyítjük.

A tetejére nálunk újabb adag feta került, de parmezánnal is el tudnám képzelni.

Az illata mennyei volt. :)


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések