Paleo kakaós csiga

Reggel szédelegve, kótyagosan ébredtem, na meg hideg is volt, és abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a mai napot itthon tölthettem, szóval mindezek a körülmények megköveteltek valami általam is legálisan ehető és kakaós édességet. (Vacilláltam, hogy fahéjas legyen inkább, de a hangulatomhoz inkább a kakaó illett :D).

Ráadásként, megnehezítve a saját helyzetemet, kakaós csigára vágytam, bár azt hamar beláttam, hogy puha, meleg, kelt tésztára nem számíthatok. Elkezdtem nézelődni, elég gyorsan eljutottam Elmirához, akitől már máskor is hoztam ötleteket és le is ragadtam nála és az ő csigájánál. amin csak picikét variáltam.

Az én liszt nélküli kakaós csigám

Hozzávalók:
35 dkg magliszt/őrölt mag (nálam ebben most volt: 16 dkg gesztenyeliszt, 2 dkg szezámmagliszt, 10 dkg őrölt mandula és 7 dkg kókuszreszelék)
7 dkg olvasztott kókuszzsír
csipet só
3 kisebb tojás
1 tk. szódabikarbóna
3 dkg eritrit


Tésztát összekeverjük, kicsit pihentetjük, majd hatalmas anyázások közepette kinyújtjuk/próbáljuk kinyújtani. 
Bevallom, én ehhez a művelethez beállítottam egy kevéske zablisztet.

Ha sikerült, megkenjük a töltelékkel ízlésünk szerint (nálam kakaópor, minél kevesebb ch-val, ízlés szerinti eritrit és olvasztott kókuszzsír alkotta). Sűrű masszát kapunk, amit célszerű még langyosan rákenni a tésztára.


Utána újabb káromkodásokkal tarkítva óvatosan feltekerjük, közben ötvenszer szakad, de nem adjuk fel. 


Gyors mozdulatokkal szeleteljük, sütőpapíros tepsiben kb. 20 perc alatt megsül.


Tálaláskor megszórtam egy kevés zsírszegény kakaópor és eritrit keverékével.






És hogy fokozzam a helyzetet, Elmira posztjának olvastán annyira nagyon megkívántam a kakaót, hogy azt is ittam (ami nagy szám, mivel közel 1 éve nem iszok tehéntejet, ergo kakaót sem túl gyakran). Villámgyorsan kreáltam egy szezámmagból készült "tejet" és abból főztem kakaót, hát valami csodásan esett. Jó kakaósan sikerült a mai napom. :))


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések