Narancskrémmel töltött gesztenyés csillagok

Évek óta obligát adventi aprósütemény nálunk, ezúttal, első ízben paleo kivitelben készült el. Nem tagadom, a tésztájával megkínlódtam rendesen, omlott, esett szét nyújtás/szaggatás közben, félúton el is hajítottam a nyújtófát és tenyérrel lapogattam tovább. De megérte, simán felveszi a versenyt a hagyományos verzióval. :)

Narancskrémmel töltött gesztenyés kekszek

Hozzávalók:
Keksz:
10 dkg kókuszzsír
10 dkg cukornak megfelelő pótló
csipet só
1 kk szódabikarbóna
kb. 10 dkg gesztenyeliszt
2 dkg szezámliszt
fél narancs leve
narancsaroma ízlés szerint
1 ek útifű maghéj

Narancskrém:
2 kisebb narancs leve
citromhéj
fél citrom leve
5 dkg cukorpótló
1 egész tojás
2 tojás sárgája
narancsaroma ízlés szerint
6 dkg vaj

A kekszhez a zsírt megolvasztjuk, habosra keverjük a cukorpótlóval, majd minden egyéb hozzávalót hozzáadunk. A tészta omlós, lágy lesz, de elválik az edény falától. Kis időre hidegre tesszük.

A krémet célszerű korábban, akár 1 nappal, de mindenképpen órákkal hamarabb elkészíteni, hogy kellőképpen megsűrűsödjön. Ehhez a narancsok, a citrom levét, héját kikeverjük az édesítővel és az aromával, majd lassú lángon feltesszük melegedni. Kézi habverővel hozzáadjuk a tojásokat, majd állandó keverés mellett addig melegítjük, amíg el nem kezd rotyogni. Ekkor lehúzzuk és apró darabokban belekeverjük a vajat. Ezzel el is készült, félretehetjük sűrűsödni, hűlni.

A tetszőleges formára szaggatott kekszeket 180-190 fokra előmelegített sütőben megsütjük, közben résen vagyunk, mert pillanatok alatt megéghet, kb. 8 perc alatt kisült nekem. Türelmesen hagyjuk a tepsiben kihűlni, majd a krémmel megkenünk egy csillagot és befedjük egy másik formával.




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések