Gerslirizottó 1.

Szeretjük a rizottót. Akkor is így volt, amikor még rizsből készítettem. Mostanában más gabonafélével helyettesítem a rizst, ami nem azt jelenti, hogy soha többé nem fog előfordulni az eredeti verzió, de most mással kísérletezgetek.

A gersli például tökéletesen alkalmas a rizs kiváltására. Ízre, állagra csak picikét különbözik, ami viszont fontos, hogy tapasztalatom szerint hosszabb főzési időt és ekként több hús-alaplevet igényel, amíg eléri a megfelelő puhaságot. Ilyen módon kicsivel meghosszabbodik a rizottóval egyébként is együttjáró türelemjáték. :)

A bor alap-hozzávaló, konkrétan a száraz fehérbor. Na most, mivel mi szinte csak vörösborral élünk, a rizottó pedig hirtelen felindulásból készült, a mostani alkalommal száraz vörösbor került bele, ami nem rontott - a beszámolók szerint - a végeredményen.

Ezen túlmenően pedig, hogy mivel gazdagítjuk, csak a saját ízlésünkön, hűtőnk/kamránk tartalmán és azon múlik, éppen milyen íz-kombinációra vágyunk.

Nálunk a következő gerslirizottó készült a minap

Hozzávalók (ez kb. 5 felnőtt adag):
30 dkg gersli
1 fej vöröshagyma
kb. 1 dl száraz bor
húslé (hozzávetőlegesen 1 liter elfogyott, mire megfőtt az árpagyöngy)
50 dkg friss spenótlevél
2 gerezd fokhagyma
20 dkg füstölt szalonna (vagy bacon)
1 doboz hámozott paradicsom konzerv
2 dl tejszín
fél doboz konzerv csemegekukorica
só, bors

A hagymát aprítjuk, olívaolajon fonnyasztjuk. Amikor nagyjából megpuhult, hozzáöntjük a gerslit, 2-3 percig, folyamatos kevergetés mellett pirítjuk.Amikor már enyhe barna színt kapott, beleborítjuk a bort, újabb néhány percig, amíg az alkoholtartalma elpárolog, kevergetjük. Ezt követően kezdődhet is a puhítás-főzés, vagyis merőkanalanként adagoljuk hozzá a forró alaplevet, mindaddig, amíg kellő puha, ugyanakkor jó szaftos nem lesz a rizottónk.

Eközben másik serpenyőben kiolvasztjuk a zsírt a kockázott szalonnából. Ha megítélésünk szerint sok a zsiradék, leöntünk belőle, ha nem, akkor rögtön rádobjuk az összenyomott/apróra vágott fokhagymát, majd 1-2 perc pirítás után a spenótleveleket. Amikor már összeesett a spenót, mehet is bele a paradicsom, a kukorica és a tejszín, és miközben kanalanként készítjük a gerslit, ezt magában szépen rotyogva összefőzzük.

Ha mindkettő elkészült, egész egyszerűen összekeverjük őket és akár rögtön tálalható is. :)



Megjegyzések

a mesélő üzenete…
Szia! Biztosan finom! Próbáld ki a kölest is, rizs helyett, édesen-sósan is nagyon finom!
Dia üzenete…
Rizottóba még nem használtam kölest, de amúgy elő szokott fordulni nálunk az is. :)) A bulgur, a gersli és a kuszkusz jobban bejön a családnak, de a köles is bizonyos formákban.

Népszerű bejegyzések