Tökös sós csillagok

Önálló rágcsálnivaló is lehet, de mártogatós mellett is remekül megállja a helyét. Nem keksz állagú, már ha az alatt a ropogós-omlós darabokat értjük, ez ugyanis a belesütött zöldségnek köszönhetően puhább annál, viszont az egészen vékony példányok közel álltak ehhez az állaghoz, vagyis aki arra vágyik, nyújtsa egészen vékonyra.

Tökös sós csillagok

Hozzávalók (mérettől függ, nálam 38 nagyobb csillag lett)
25 dkg sült tökpüré
5 dkg kókuszolaj
1 tojás sárgája
1 tk. só
1 csapott mk. szódabikarbóna
őrölt bors, őrölt kömény kömény ízlés szerint
1 mk. citromlé
3 dkg zsírtalanított szezámmagliszt
3 dkg zsírtalanított mandulaliszt
5 dkg nyílgyökér liszt
3 dkg útifű maghéj

A pépesített tököt alaposan elkeverjük a folyékony zsiradékkal (én kókuszolajat használtam, de valamilyen állati zsiradék még ízletesebbé tenné), a tojás sárgájával, majd minden egyebet hozzágyúrunk. Ragacsos, nagyjából összeálló tésztát kapunk, ezt legalább 10 percre hidegre tesszük, ez idő alatt dolgoznak a lisztek és az útfű maghéj, keményedik a tészta.

Szilikon nyújtólapra tesszük a kupacot, ráborítunk egy darab sütőpapírt. Alálisztezés nélkül is megoldható volt a szaggatás, de ha valaki a biztonságra törekszik, tehet alá egy keveset. A papír segítségével tetszőleges vastagságúra nyújtjuk, ez nálam 2-5 mm-t jelentett, nem sikerült teljesen egyformára. Tetszőleges formával mintákat szúrunk, majd egy sütőpapíros tepsibe helyezzük a példányokat. Ehhez én egy tortakiszedő segítségét vettem igénybe, azzal nyúltam alájuk. Addig folytatjuk az újragyúrást-szaggatást, míg elfogy a tészta.

A tetejét, tökmag híján, szezámmaggal szórtam meg, miután egy picike vízzel kikevert tojássárgájával lekentem tetejüket.

180 fokra előmelegített sütőben 15 percig sütjük.

Az ételeimhez a hozzávalókat remek áron vásárolhatod meg Szafinál, az alábbi linkre kattintva:

http://www.dietas-termekek-webshop.hu/


                                     





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések