2014. október 28., kedd

Káposztás rúd

Már a karácsonyi ötletelés hívta életre, semmi egyéb, mint  a klasszikus és örök párolt káposzta kissé feldobva.

Káposztás rúd

Hozzávalók (kb. 25 cm-es rúdhoz)
50 dkg édeskáposzta (ehhez só, bors, őrölt kömény, édesítő, ecet)
3 dkg (kacsa)zsír
6-7 dkg víz
só, bors, őrölt kömény
1 egész tojás
csipet szódabikarbóna
1 tk bio almaecet
1 dkg zsírtalanított szezámmagliszt
1 dkg zsírtalanított lenmagliszt
2 dkg útifű maghéj
2 dkg nyílgyökér liszt

A káposztát vékonyan csíkokra vágjuk, és kevés zsiradék hozzáadásával, ízlés szerint fűszerezve, megpároljuk, kihűtjük.

A tésztához a zsírt a tojással és a vízzel kikeverjük, majd hozzágyúrjuk a többi alkotót. Rövid időre hidegre tesszük a tésztát.

A tésztából, ha szükséges, némi liszt segítségével, téglalapot nyújtunk, melynek egyik oldala kb. 25 cm, a másik kb. 15-20 cm. Ráhalmozzuk a párolt káposztát és mint egy bejglit, felcsavarjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük, lekenjük tojás sárgájával és 180 fokra előmelegített sütőben 30 perc alatt aranyszínűre sütjük.

Az ételeimhez a hozzávalókat Szafinál tudod egy helyről, jó áron beszerezni: http://www.dietas-etelek-webshop.hu  





Nincsenek megjegyzések: